
Kenyéradományt is kaptak a rászorulók
Fotó: Tulit János
Ruhagyűjtéssel, ajándékcsomagok osztásával, töltöttkáposzta-főzéssel, illetve szegény emberek megvendégelésével töltötték a decembert a Máltai Szeretetszolgálat marosvásárhelyi munkatársai.
2017. december 27., 21:392017. december 27., 21:39
A marosvásárhelyi hajléktalanszálló és szociális-otthon lakóinak, mintegy 160 személynek vittek töltöttkáposztát a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei – tájékoztatott Buksa Éva nyugalmazott tanárnő, aki elmondta, hogy a Szorgalom utcában lakó, nehéz anyagi körülmények között élő családoknak, egyedülálló kisnyugdíjasoknak is juttattak az ünnepi menüből.
– fogalmazott a tanárnő, aki részt vett a töltött káposzta-főzésben is. A Máltai Szeretetszolgálatban tevékenykedő asszonyok, zömében nyugdíjasok,
Az egyik marosvásárhelyi pékség jóvoltából került ki a kalács a hagyományos karácsonyi vacsora mellé, illetve kenyér is a rászorulóknak.
– magyarázta Buksa Éva, akitől azt is megtudtuk, hogy az ünnep alkalmából a Szent Imre plébániatemplomban kis műsort követően adták át a kenyéradományokat a környéken lakó szegény családoknak, gyerekeknek. „A Máltai Szeretetszolgálat két célt szolgál: a hit védelmét és a rászorulók megsegítését, mindkettőt igyekszünk teljesíteni” – tette hozzá az önkéntes.
Hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik a nyolcadikosok országos próbafelmérése.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint alapos elemzésre van szükség az üzemanyagárak esetleges hatósági korlátozása előtt, mert az állami beavatkozásoknak nem várt mellékhatásaik is lehetnek.
Tusnádfürdő balneológiai hagyományai ma is élnek: a Hotel Tusnád kezelőbázisán a természetes gyógytényezők és a modern fizioterápia segítik a mozgásszervi és keringési betegségek kezelését – sok vendég már évtizedek óta visszajár a kúrákra.
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Idén majdnem három hónapig tart az egységes mezőgazdasági támogatások kérelmezési időszaka. Hétfőtől 79 féle juttatásra nyújthatnak be támogatásigénylést a gazdák az APIA-hoz.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Felemelő volt, amikor 120 gyermek és fiatal egy hangon énekelte az „Egy szabad országért” című dalt. Ez volt a március 15-i gyergyószentmiklósi ünnepség legmeghatóbb pillanata. Az eseménynek két ország miniszterelnök-helyettesei is részesei voltak.
Székelyföld-szerte jelen voltunk a március 15-i ünnepségeken, képes anyagunkban abból adunk ízelítőt, hogy Marosvásárhelytől Csíkszeredáig, Székelyudvarhelytől Sepsiszentgyörgyig hogyan ünnepeltek a székelyek.
A kis közösségükben elismert, a magyarságért sokat tevékenykedő hétköznapi hősöket tüntettek ki vasárnap délután Könyv és Gyertya díjjal Marosvásárhelyen. Az alkalmat a legendás Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje tette emlékezetessé.
szóljon hozzá!