A hétfőn lemondott román kormány egyik demokrata minisztere sem kap helyet az új, Mihai Răzvan Ungureanu kijelölt miniszterelnök vezette kabinetben. Az RMDSZ több tárcát kíván megszerezni.

Kelemen Hunor, Markó Béla és Borbély László. A jelek szerint a helyükön maradnak
Gőzerővel zajlottak kedden a tárgyalások a kormánykoalíciót alkotó pártok és Mihai Răzvan Ungureanu kormányfőjelölt között az új kabinet felépítéséről, annak személyi összetételéről. A Külföldi Hírszerző Szolgálatot (SIE) irányító Ungureanu már megbízatása hétfő esti átvételekor azt a feladatot kapta Traian Băsescu államfőtől, hogy a lehető leghamarabb egyeztessen a hatalmon lévő alakulatokkal kormánya programjáról és a miniszteri bársonyszékek várományosairól.
A kijelölt kormányfő közölte, az ország gazdasági és politikai stabilitásának megőrzését tekinti első számú prioritásának, éppen ezért kabinetjéről várhatóan már csütörtökön szavazhat a parlament. Közben Emil Boc távozó kormányfő meglepetésre bejelentette, az általa vezetett PDL „tiszta lappal” indul az új kormányban, amelyben nem foglal helyet egyetlen jelenlegi minisztere sem. A kulcsfontosságú tárcák közül várhatóan Boc volt tanácsadója, a félig magyar származású – lánykori neve és szigora miatt sokak által „Vasladynek” nevezett – Andrea Paul Vass veszi át a gazdasági minisztérium irányítását, míg pénzügyminiszternek a 31 éves Bogdan Drăgoi közgazdászt szemelték ki. Amúgy a többi miniszterjelölt többsége is fiatal, a közlekedési tárcát például a 32 éves Alexandru Nazare államtitkár, a távközlésit pedig a 34 éves Răzvan Mustea parlamenti képviselő veheti át.
Eközben az RMDSZ még több minisztériumot igyekszik kicsikarni a meglévő három mellé annak fejében, hogy álljon el az előre hozott választások támogatásától, és szavazza meg a parlamentben az Ungureanu-kabinetet. Tamás Sándor, a szövetség Kovászna megyei szervezetének elnöke úgy vélekedett, az RMDSZ-nek mindenképpen meg kell őriznie jelenlegi miniszteri pozícióit az új kormányban, és lehetőség szerint bővítenie kell a magyar tisztségviselők által betöltött minisztériumok számát. A keddi maratoni tárgyalások nyomán az tűnt valószínűnek, hogy Markó Béla kormányfő-helyettes marad, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök irányítja a továbbiakban is a művelődési minisztériumot, míg az egészségügyi tárcát Ritli László, a környezetvédelmit pedig Borbély László vezetheti tovább.
Akadnak ugyanakkor olyan vélemények is a szövetségen belül – elsősorban Frunda György szenátor, valamint például Szabó Ödön, a Bihar megyei szervezet ügyvezető elnöke részéről–, miszerint az RMDSZ-nek ki kellene lépnie a kormányból, kicsikarva az idő előtti parlamenti megmérettetést. Ez azért állhat az alakulat érdekében, mert a rivális erdélyi magyar pártok nem lennének felkészülve a nyári parlamenti választásokra.