
Fotó: Robotprogramozók
Dobogós helyezéssel tért haza a FIRST LEGO League (FLL) nemzetközi robotprogramozó versenyről a Hargita megyei diákokból álló, RoboGóbék nevű robotprogramozó csapat.
2013. november 28., 16:092013. november 28., 16:09
2013. november 28., 16:202013. november 28., 16:20
Csapatmunkában a legjobbnak bizonyultak, a végső összesítésben pedig harmadikok lettek a négy Hargita megyei iskolából összeállt csapat tagjai a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban megszervezett, 10-16 éveseknek meghirdetett tudáspróbán. A tizenkét – egyenként tíz főből álló – csapatnak egy, előre megadott témában kellett kutatást végezniük és egy teljesen automatikusan működő robotot megtervezniük, programozniuk és tesztelniük úgy, hogy az képes legyen küldetését elvégezni egy terepasztalon. A verseny helyszínén tizenöt feladat megoldását kellett a diákoknak bemutatniuk, a téma a katasztrófahelyzet volt, és arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen megoldásokat kínál fel a tudomány a természeti erőkkel való küzdelemhez. A zsűri ugyanakkor pontozta a robotdizájnt, a csapatmunkát, a bemutatót és magát a pályát.
A RoboGóbék tagjai – Baló Timea Katalin, Golicza Lukács, Nagy Barnabás, Oprea-Benkő Péter (Márton Áron Gimnázium, Csíkszereda), Baja Zsolt, Godra Ádám, Lukács Róbert, Farkas Zsolt (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely), Fejér Norbert (Salamon Ernő Gimnázium, Gyergyószentmiklós), Patakfalvi Örs Krisztián (Orbán Balázs Gimnázium, Székelykeresztúr) – a FIRST LEGO League-ben a feladatmegoldás közben végigjárták egy valóságos termékfejlesztés minden lépcsőfokát.
A feladatot az indulók előre megkapták, a pályát pedig, amelyen gyakorolni és fejleszteni lehetett, meg kellett vásárolni. A pálya beszerzésében és a nevezési díj előteremtésében Tánczos Barna szenátor, valamint a magyarországi NI Hungary vállalat segített, mely jelentős szerepet játszott a Lego Mentoring Program Hargita megyei elindulásában: 2012 őszén 25 darab programozható Lego robotot kapott adományként a Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány a debreceni National Instruments vállalat képviselőitől, dr. Ábrahám Lászlótól és Héjja Ferenctől. A versenyre az utazást a a Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány állta. A Hargita megyei csapat tagjait Csonta Ildikó, Csomós Róbert (Márton Áron Gimnázium), Dénes Ildikó, Szélyes Emőke (Tamási Áron Gimnázium), Simó Margit (Orbán Balázs Gimnázium) tanár készítette fel.
Erdélyből még két csapat indult, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum, valamint a kolozsvári The Cambridge International Scholl csapata.
A tehetséges székely fiatalokra felfigyelt dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Kara Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszékének vezetője, és ajánlotta nekik, hogy továbbtanulásként válasszák a Debreceni Egyetemet, hiszen minden oktató örülne az ilyen jó képességű hallgatóknak.
A székely diákok egyébként már kipróbálták tudásukat Debrecenben, a Kutatók Éjszakájának LEGO Robot Programozási Versenyén szeptemberben. Akkor a két Hargita megyei csapat megszerezte az első és a második helyet, maguk mögé utasítva a több éve programozó magyarországi diákokat.
Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.
A 90 éve született Gaál András festőművész életművét bemutató időszakos kiállítás nyílik augusztus 6-án, csütörtökön 17 órától a Csíki Székely Múzeumban.
Elvesztette uralmát járműve felett hétfőn este Csíkszereda Brassó felöli bejáratánál egy 46 éves nő és a műanyag sávelválasztóknak ütközött – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Jelentősen megváltozott a Szent Anna-tó ökológiai állapota az elmúlt másfél évtizedben. A Sapientia EMTE és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kollégái rámutattak az okokra és a lehetséges megoldásokat ismertettek.
Teljesen megsemmisült egy mintegy 200 négyzetméteres épület a hétfő hajnalban keletkezett tűzben Madéfalván. A lángokat csaknem háromórás beavatkozás után sikerült megfékezni.
szóljon hozzá!