
A címbeli mottóval indul ismét olyan első osztály Marosvásárhelyen, amelyben a specifikus tanulási problémákkal küzdő gyerekeket tanítják. A Nicolae Bălcescu Gimnázium az országban az egyetlen iskola, amelyben kimondottan diszlexiás gyerekeknek indítanak osztályokat, román és magyar anyanyelvűeknek is.
2012. május 06., 16:182012. május 06., 16:18
2012. május 06., 16:262012. május 06., 16:26
A Szabadság utcai Nicolae Bălcescu Gimnáziumban immár 12 éve működik I-VIII. osztályos tanítás kimondottan diszlexiás gyerekek számára. A specifikus tanítás már csak azért is fontos, mert míg régen a gyerekek 8-10 százaléka küszködött ilyen tanulási zavarral, a mai tanulók mintegy húsz százaléka diszlexiás.
Kolumbán Erika, a diszlexia szakértője lesz az ősztől induló első osztályosok tanítónője, elmondása szerint már nyolcan jelentkeztek az osztályba, de még van lehetőség beiratkozni. A szakember szerint a szülő könnyen felfedezheti gyermekén a tüneteket, amelyekből kiderül, hogy a gyereknek problémája van az olvasással (diszlexia), írási nehézsége van (diszgráfia), vagy épp számolási nehézségben szenved (diszkalkulia).
Miből ismerheti fel a szülő?
„Fel lehet ismerni tipikus jelekről, például arról, hogy hangokat téveszt a gyerek, vagy a szótagokat felcseréli, nehézkes a mondatalkotása, nem tudja kifejezni magát, az óvodában a grafikai elemeket nem tudja jól írni, tér- és tájékozódási problémái vannak, számolási zavara van, például óvodás korban nem tudja megkülönböztetni az egyet a kettőtől” – sorolja a tipikus tüneteket a szakember. Kolumbán Erika szerint a tünetekből adódó teljesítménykudarcok gyakran a gyerek viselkedésére is kihatnak, így az érintett gyerek pszichés, beilleszkedési és magatartási problémákkal is küszködhet, ami agresszivitásban, bohóckodásban vagy épp túlzott visszahúzódásában nyilvánul meg.
Nem betegség
Kolumbán Erika szerint érdemes ezeket a gyereket specifikus körülmények közt oktatni, ugyanis a hagyományos oktatásban lemaradnak, nem tudnak figyelni, nagy türelmet igényel az oktatásuk, míg a Nicolae Bălcescu Gimnáziumban sajátos módszerekkel kimondottan a problémájukat kezelik. „Bár I-VIII. osztályosokat tanítunk, pár év után sokan átmennek hagyományos iskolába, osztályba, annyira tudnak fejlődni. Megtanítjuk őket arra, hogyan is tanuljanak, s így a gyerekek saját maguktól nagyon sok hibát kiküszöbölnek. Ez a tanulási zavar tehát nem azt jelenti, hogy nem állja meg helyét az életben a gyerek” – magyarázza Kolumbán Erika, majd hozzáteszi: „a tanulási zavar nem betegség, hanem egy egész életre kiható kognitív sajátosság, ami megfelelő környezeti háttérrel nem válik deficitté”.
Híres diszlexiásak
A szakember felhívja a figyelmet, hogy ez a tanulási zavar nem függ az intelligenciától, akár egy nagyon magas intelligenciájú gyerek is szenvedhet tanulászavarban. Lehet azonban öröklött, lehet neurológiai, de okozhatja a szociális háttér is.
Iratkozni, érdeklődni
A specifikus osztályba a Nicolae Bălcescu Gimnázium Szabadság utca 36/A szám alatti épületében lehet, érdeklődni pedig a copiidislexici@yahoo.com email címen, vagy a 0365-730.938-as telefonszámon.
Kolumbán Erika mindig elmondja a gyerekeknek is, hogy számos híres, sikereket elért ember volt diszlexiás. Nehezen tanult meg olvasni például Leonardo da Vinci, de Albert Einstein is, aki bár 26 évesen Nobel-díjat nyert, háromévesen még nem tudott beszélni, majd iskolai nehézségei voltak. Az olvasás és a betűvetés mindig is gyenge pontja volt Agatha Christie angol írónőnek is, később mégis őt nevezték el a krimi koronázatlan királynőjének, de Michelangelo, Beethowen, Mozart is ezzel küszködött, a színészek közül ma pedig Robin Williams, vagy épp Sylvester Stallone diszlexiás.
„Mindenképpen jobb, ha tudósként tűnik ki valaki, aki nem tud jól olvasni, mintha olyan valaki lenne, aki jól tud olvasni, de nincsenek tudományos képességei.” (Leonardo da Vinci)
Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.
Különleges fejlesztés valósult meg a Nyárád mente világörökségi helyszínén: a mikházi régészeti park szombattól korszerű kiállításokkal, és látogatóbarát infrastruktúrával várja mindazokat, akik közelebb kerülnének a római korhoz.
A marosvásárhelyi Teleki Téka rendszeresen visszatérő, népszerű kulturális programja, a Beszélő Könyvek következő, hetedik alkalmát június 12-én, pénteken 17 órakor tartják az intézmény emeleti Freskós termében.
Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.
Megvizsgálta a környezetvédelmi ügynökség a Kárpátok sétányára tervezett Maros-híddal kapcsolatos lakossági panaszokat és észrevételeket is, de a terv megváltoztatását nem kérte. A tíz éve kiadott környezetvédelmi engedély továbbra is érvényes.
Több helyszínen is medvét észleltek az elmúlt napokban Vámosgálfalván. Fokozott óvatosságra intik a lakókat.
Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
szóljon hozzá!