Újjászületett könyvtár

Legfontosabb terve volt a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnáziumnak az iskolai könyvtár kibővítése, így az elmúlt években – adományozók segítségével – sikerült a kommunista rezsim alatt elkobzott könyvtár utódját összeállítani.

Veres Réka

2014. november 27., 16:412014. november 27., 16:41

A székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium könyvtára egyidős az intézménnyel, az eredeti állomány többnyire papok és az egyházakat támogató értelmiségiek adományaiból alakult ki. A huszadik század elején a gimnázium gyűjteménye Erdély egyik legszínvonalasabb iskolakönyvtárának számított.

Ködbe veszett könyvtár

„Az egykori könyvtár mintegy 33 ezer kötetet számlált, azonban 1953-ban államosították, és eltávolították az intézményből ezeket, csupán öt könyvespolc maradt meg. Sajnos az eredeti könyvalap még nem került vissza az iskolába, ugyanis a könyvek egy része az eltávolítás után a marosvásárhelyi Teleki Tékába került, viszont a felbecsülhetetlen értékű kötetek jelentős része eltűnt” – vázolta Andrási Benedek, a gimnázium aligazgatója a könyvtár múltját. Ugyanakkor megtudtuk, az eltűnt könyvek sorsa jelenleg tisztázatlan, ezek közül csupán egy került elő, egy budapesti aukción.

Folyamatosan gyarapodó könyvállomány

Ezelőtt mintegy hét éve kezdődött a gimnáziumi könyvtár újjászületése. Első körben a tanárok segítségét kérték a könyvtár visszaállításához, az otthoni könyvgyűjtemények azon darabjait vitték el a pedagógusok, amelyeket nem használtak, de sok, diákok számára hasznos alkotást is adományoztak – tudtuk meg az aligazgatótól. Továbbá egyházi ismerősök, alapítványok, intézmények és magánszemélyek segítségével sikerült adományokat gyűjteni, illetve akadtak olyan személyek is, akik havonta segítették jelentős összeggel a cél elérését.

Felülmúlta az elvárásokat

Eleinte egy funkcionális könyvtár létrehozását tervezték, azonban a lelkes adományozók segítségével túlszárnyalták az eredeti célkitűzést. Hozzávetőlegesen 8000 könyv teszi ki a jelenlegi könyvtár állományát, azonban ez csak az alsó határ, hiszen az iskola padlásán is számos könyvekkel teli doboz várja, hogy a tékába kerüljön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vízveszteség és takarékosság: a lakosság segítségét kéri a Harvíz

Székelyszentkirályon és Tibódon a vízveszteség okának megtalálására kéri a helyiek segítségét a Harvíz, míg Kápolnásfaluban az ivóvízzel való takarékoskodásra szólít fel a szolgáltató.

Vízveszteség és takarékosság: a lakosság segítségét kéri a Harvíz
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kiderült, melyik strandot zárták be ideiglenesen

Az önkormányzati fenntartású szentegyházi Liget strandon zajlott napokkal ezelőtt az a közegészségügyi ellenőrzés, amelynek eredményeként rövid időre ideiglenesen felfüggesztették a működtetést. Időközben ismét kinyitott a létesítmény.

Kiderült, melyik strandot zárták be ideiglenesen
2026. augusztus 14., péntek

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak

Aknaemelési munkálatok kezdődnek pénteken Székelyudvarhely több utcájában, ezért kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak
Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak
2026. augusztus 14., péntek

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak

2026. augusztus 13., csütörtök

Nőt bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiacnál, gyorsan elkapták a tettest – frissítve

A helyi rendőrség sietett annak a nőnek a segítségére, akit csütörtökön délután bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiac közelében.

Nőt bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiacnál, gyorsan elkapták a tettest – frissítve
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Felszólítást kaptak az elhagyott autók tulajdonosai Székelyudvarhelyen

Negyven, hosszabb ideje közterületen hagyott, használaton kívüli járművet azonosítottak Székelyudvarhelyen. A tulajdonosoknak tíz napjuk van arra, hogy elszállítsák autóikat.

Felszólítást kaptak az elhagyott autók tulajdonosai Székelyudvarhelyen
2026. augusztus 13., csütörtök

Egy lejjel szeretnék megemelni a taxis díjakat Székelyudvarhelyen

Vita alakult ki a székelyudvarhelyi önkormányzati ülésen, miután az inflációra és a növekvő költségekre hivatkozva a taxis vállalatok egy lejjel emelnék a fuvardíjakat kilométerenként. A polgármester nem szeretné, ha pont náluk lenne a legdrágább a taxi.

Egy lejjel szeretnék megemelni a taxis díjakat Székelyudvarhelyen
2026. augusztus 12., szerda

Útfelújítás kezdődik a Bethlen Gábor utcában

Újabb szakaszához érkezik a székelyudvarhelyi mobilitási projekt: csütörtöktől a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszán kezdenek útfelújításba.

Útfelújítás kezdődik a Bethlen Gábor utcában
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Sérült medve van az út mellett a Cekend-tető közelében

Súlyosan megsérült medve van Máréfalva és a Cekend-tető között, a nagyvad a 13A jelzésű országút közelében tartózkodik. A hatóságok biztosítják a veszélyessé vált helyszínt.

Sérült medve van az út mellett a Cekend-tető közelében
2026. augusztus 12., szerda

Napfogyatkozás és csillagles a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál

Részleges napfogyatkozás és a Perseidák meteorraj maximuma is látványosságot ígér szerdára, a hétvégén pedig közös csillaglesre várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál.

Napfogyatkozás és csillagles a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál
2026. augusztus 10., hétfő

Mi volt a hosszú hétvégi áramkimaradás oka?

Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.

Mi volt a hosszú hétvégi áramkimaradás oka?
Hirdetés