Többnyire pályázati pénzből építenek utat a kerékpárosok számára Keresztúron az alsóboldogfalvi vasútátkelőtől a Sóskútig, valamint Udvarhely irányába az Erzsébet-kútig.
2012. február 18., 11:262012. február 18., 11:26
Székelykeresztúr számára 2,5 millió lejes vissza nem térítendő összeget utalt ki a Környezetvédelmi Alap a kerékpárutak építése elnevezésű program 50 milliós keretösszegből. Ehhez az önkormányzat 900 ezres önrészt szavazott meg a 2012-es költségvetés elfogadásakor a várost átfogó kerékpárút megépítésére.
„Kerékpárosok városa”
A polgármesteri hivatal beruházási és közbeszerzési osztályának munkatársai térképen már beazonosították az új bicikliút nyomvonalát. Megtörtént a kerékpárút pontos vonalának a felmérése, és az előtanulmány alapján elkészült a költségvetés kidolgozása is. Jelenleg a technikai terv kivitelezésén és a költségek alátámasztásán dolgoznak a szakemberek. A közbeszerzés kiírása majd ezt követően történik meg – tudtuk meg Köblös Domokostól, Székelykeresztúr alpolgármesterétől.
A városháza tervei szerint a nemrég átadott Szécsi András utca kerékpársávját is összekötnék az új bicikliúttal, mely előreláthatóan 10.800 méter hosszú lesz. „Székelykeresztúr a kerékpárosok városa” – jelentette ki az alpolgármester, majd hozzátette: az Orbán Balázs Gimnázium svájci kapcsolatainak és a római katolikus egyház Kolping Család Egyesületének köszönhetően az évek folyamán rengeteg kerékpár érkezett a városba. A lakosság nagy része biciklivel jár dolgozni, bevásárolni. „Egyre sürgősebb volt a kerékpárút megépítése, mivel a város közötti nagy forgalom miatt egyre veszélyesebbé vált a biciklizés” – tette hozzá.
Alsóboldogfalvától az Erzsébet-kútig
Székelykeresztúrt majdnem teljes hosszában átszeli a tervezett kerékpárútvonal. Ezek szerint Segesvár irányából az alsóboldogfalvi vasútátkelőtől a 13C jelölésű országút mentén fog haladni a Mihai Eminescu utcáig. A kis utcán végighaladva át fog vezetni a Gagyi-patakon, ahol jelenleg egy alig egy méter széles kis fahíd szolgál átkelésre a gyalogosoknak. Ezt követően az Orbán Balázs utcára kiérve végighalad a Sóskútig, bekötve a Szécsi András utcában már készen lévő bicikliutat. Ezen tovább haladva az Arany János utcán keresztül érinti a Kossuth negyedet egészen az épülő városi piacig.
Innen a kerékpárút a katolikus templom mellett, a Kossuth Lajos utcán – amelyen egyelőre tilos behajtani a biciklizőknek – át kivezet majd a főtérre. A Szabadság téren két irányba halad: a Napsugár napközi otthonig, átszelve a város központját, Székelyudvarhely irányába pedig a Timafalvi úton, az Erzsébet-kútig. Ezt a szakaszt tíz évig használhatják a kerékpározók, hiszen a 137-es megyei út biztonsági zónájának bérmentes használatáról már tavaly határozatban döntött Hargita Megye Tanácsa.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.
Hat év és számos bonyodalom után megépült az óvoda Homoródszentmártonban, ahol egy előkészítő osztály és egy napközis évfolyam is helyet kapott. Bár konyha nincs az épületben, az étkeztetésre is találtak megoldást.
Teljesen le lesz zárva a gépjárműforgalom elől július 16-án, csütörtökön 9 és 16 óra között a székelyudvarhelyi Iskola utca, munkálatok miatt.
szóljon hozzá!