
Fotó: Boda L. Gergely
Mennyi időbe telik 50 ezer könyvet elolvasni? Elég egy nap, kell egy hét, vagy talán száz hét? – ilyen és hasonló kérdések fogalmazódtak meg azokban az óvodásokban, akik a gyermekkönyvtárba látogattak kedden reggel, hogy ismerkedjenek a könyvekkel és a könyvtári renddel.
2014. november 25., 15:442014. november 25., 15:44
2014. november 25., 16:112014. november 25., 16:11
A Maros Megyei Könyvtár egész héten programokat szervez kicsiknek és nagyoknak, így került sor az Először a könyvtárban című gyerekalkalomra is. Örvendetes, hogy a jelenlévő óvódások közül sok számára nem ez volt az első könyvtári látogatás, ennek ellenére nagy érdeklődéssel figyelték az eseményeket.
Megérkezéskor a gyerekek nagyon hamar megkeresték a számukra szimpatikus kisszéket, a kabátok szempillantás alatt a székek hátán landoltak, a kicsik pedig érdekfeszítően várták, hogy mi fog történni. Kovács Anna könyvtáros kérdéseket tett fel a gyerekeknek, és arra bátorította őket, hogy ők is éljenek a lehetőséggel. A könyvtáros azon kérdésére, hogy hol található a gyerekkönyvtár, kórusban válaszolták, hogy a Kultúrpalotában. Nem volt sok dolog, amit ne tudtak volna már a kicsik. Tudták, hogy vannak mesés könyvek, hogy ezeket ki lehet kölcsönözni, és majd olvasásuk után vissza kell hozni, azon viszont meglepődtek, hogy van olyan könyv, amiből csak egy példány van. Hogy is lehet ehhez hozzájutni? – így kezdett el mesélni a könyvtár alkalmazottja az olvasóteremről, ahol többek között szótárak és enciklopédiák találhatók. Ez utóbbi hallatán lelkesen kiabálták a gyerekek: „Nekünk is van otthon enciklopédiánk!”, „Nekünk kettő is!”
Beszélgetés a kedvencekről
A beszélgetés arról szólt a továbbiakban, hogy ki milyen könyvet szeret. A dinós könyvek alaposan megosztották a társaságot, egyik fele harsányan fejezte ki tetszését, a másik része a csoportnak pedig erőteljesen kimutatta nemtetszését. A lányos könyveket is természetesen csak a lányok kedvelték, és a fiúk tiltakoztak ellene, valahogy így: „Nekem bármilyen könyv tetszik, csak lányos ne legyen!” – jelentette ki büszkén az egyik kisfiú.
A továbbiakban a könyvtáros elmesélte a gyerekeknek, hogy szoktak olvasóköröket és egyéb eseményeket szervezni, szerdán délután 5 órától például karácsonyfa díszeket készítenek. Azon is meglepődtek, hogy estig nyitva van a könyvtár, a legnagyobb meglepetést azonban az okozta, hogy körülbelül 50 ezer könyv található a gyerekkönyvtárban. Ennek hallatán a gyerekek azon kezdtek elmélkedni, hogy mennyi idő alatt lehetne elolvasni ezeket. A vélemények megoszlottak, a végeredmény, amellyel többen egyetértettek, száz hét lett.
Most kell megszeretni a könyvet
Több közös tevékenységet szerveztek már a könyvtárral – mondta Bölöni Ágnes óvónő. „Azt láttam, hogy a gyerekek nagy érdeklődést mutatnak a könyv iránt, és ebben nagyon fontos szerepet játszik az, hogy otthon is találkoznak a könyvekkel. Mielőtt idejöttünk volna volt egy beszélgetésünk arról, hogy mikor jelent meg az első könyv, hogyan alakult ki az írás, ez is nagyon érdekelte őket. Nagyon kedvelik a meséket, egy minden nap elhangzik a csoportunkban” – mesélte az óvónő.
A szülők is díjazták a könyvtárlátogatást, Csíki Renáta elmondta, nagyon csodálatos dolog, ha a gyereke ismerkedik a könyvvel és tudja értékelni. „Nem minden szülő engedheti meg magának, hogy gyakran könyvet vásároljon a gyerekének, ugyanakkor a könyvtárban sok olyan könyv is található, amit a könyvesboltban nem lehet megtalálni. Kisebb korban jó megismertetni velük a könyvek világát, így ez végigkíséri egész életében. Ebben azonban a legfontosabb szerepet a szülő tölti be” – mondta az édesanya.
Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.
Különleges fejlesztés valósult meg a Nyárád mente világörökségi helyszínén: a mikházi régészeti park szombattól korszerű kiállításokkal, és látogatóbarát infrastruktúrával várja mindazokat, akik közelebb kerülnének a római korhoz.
A marosvásárhelyi Teleki Téka rendszeresen visszatérő, népszerű kulturális programja, a Beszélő Könyvek következő, hetedik alkalmát június 12-én, pénteken 17 órakor tartják az intézmény emeleti Freskós termében.
Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.
Megvizsgálta a környezetvédelmi ügynökség a Kárpátok sétányára tervezett Maros-híddal kapcsolatos lakossági panaszokat és észrevételeket is, de a terv megváltoztatását nem kérte. A tíz éve kiadott környezetvédelmi engedély továbbra is érvényes.
Több helyszínen is medvét észleltek az elmúlt napokban Vámosgálfalván. Fokozott óvatosságra intik a lakókat.
Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
szóljon hozzá!