Egykori gyerekekről az olvasmányok tükrében

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Teleki Téka Beszélő könyvek sorozatának legutóbbi meghívottja Hegedűs Judit volt, aki a száz-kétszáz évvel ezelőtti gyerekolvasmányokról, olvasási szokásokról beszélt.

Antal Erika

2015. április 28., 15:342015. április 28., 15:34

Az alsóbb társadalmi rétegek nevelési szokásairól nem maradt fenn forrás, az arisztokrácia levelezéséből, ránk maradt könyveiből, irataiból tudjuk, mit olvastak a kiskorúak, milyen gyerekkönyvek, folyóiratok határozták meg a kort. A Teleki Téka őrzi például alapítója, Teleki Sámuel levelezését fiaival, Domokossal és Ferenccel, aki tanulmányaikról, olvasmányaikról, szabadidős foglalkozásaikról számolnak be apjuknak, illetve az apa ad tanácsokat nekik. Ebből olvasott fel részletet Lázok Klára, a könyvtár vezetője, a kéthavonta sorra kerülő Beszélő könyvek rendezvény ötletgazdája és szervezője.

Mint mindig, hétfőn este is zsúfolásig telt a Téka freskós terme, a 18–19. századi gyereknevelés történetére sokan voltak kíváncsiak. A meghívott előadó arról beszélt, hogy míg a 18. századot a nevelés századának hívja a szakirodalom, a 20. század a gyerek évszázada megnevezést kapta. Arról esett szó, hogy e kettő között mi történt, mitől változott meg a gyerek szerepe, hogy viszonyult a társadalom gyerekekhez, a gyerekneveléshez.

Jean Jacque Rousseau például megfogalmaz egy új eszmerendszert a gyerekneveléssel kapcsolatosan, ami az ő korában utópisztikusnak tűnt, míg a 20. században kezdett megvalósulni. A gyerek büntetéséról szólva, az a javaslat született, hogy bízzuk azt a természetre. Például, ha betör a gyerek egy ablakot, akkor ne szidalmazzuk, vagy verjük, hanem zárjuk a gyereket a kitört ablakú szobába, hogy megtapasztalhassa a hideget, a szelet, ami a betört ablak miatt van a szobában. Mária Terézia udvarában a gyereknek elsősorban jól kellett tanulnia, írnia, és leginkább a felnőtteknek szót fogadnia, erről tanúskodnak a korból fennmaradt levelek is.

A lányok és fiúk nevelésében nagyok voltak az eltérések, a lányokat leginkább számolásra, illetve kézimunkára, a háztartásbeli dolgokra, vallásra tanították, míg a fiúknak pontosabb órarend szerint, sokkal több tanulnivalójuk volt. szó esett még a 19-ik század gyerekközpontúságáról, az első óvodák létrejöttéről, illetve arról a kettősségről, ami a kort jellemezte: részben védelmezték a gyereket, részben pedig dolgoztatták. Törvény született például arról, hogy a 7 éven aluliakat nem szabad dolgoztatni, ami azt is jelentette, hogy az idősebbek, 10–12 évesek akár családfenntartók is lehettek, tekintettel arra, hogy a gyerekmunkáért kevesebbet fizettek a munkáltatók.

Az olvasási szokások között a Weimarban megjelent Bilderbuch nevű folyóiratot említették az első, gyerekeknek szánt kiadványok között, Magyarországon 1843-ban jelent meg a Magyar Gyermekbarát című folyóirat, a „szívet nemesítő, gyönyörködtetve oktató” olvasmányokkal, történelem, természettudomány tematikákkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára

Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Római örökség a Nyárád mentén – megnyitja székelykapuját a Limespark

Különleges fejlesztés valósult meg a Nyárád mente világörökségi helyszínén: a mikházi régészeti park szombattól korszerű kiállításokkal, és látogatóbarát infrastruktúrával várja mindazokat, akik közelebb kerülnének a római korhoz.

Római örökség a Nyárád mentén – megnyitja székelykapuját a Limespark
2026. június 09., kedd

Reformkori erdélyi zene elevenedik meg a Teleki Tékában

A marosvásárhelyi Teleki Téka rendszeresen visszatérő, népszerű kulturális programja, a Beszélő Könyvek következő, hetedik alkalmát június 12-én, pénteken 17 órakor tartják az intézmény emeleti Freskós termében.

Reformkori erdélyi zene elevenedik meg a Teleki Tékában
2026. június 09., kedd

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet

Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Környezetvédelem: részünkről megépülhet a Maros-híd

Megvizsgálta a környezetvédelmi ügynökség a Kárpátok sétányára tervezett Maros-híddal kapcsolatos lakossági panaszokat és észrevételeket is, de a terv megváltoztatását nem kérte. A tíz éve kiadott környezetvédelmi engedély továbbra is érvényes.

Környezetvédelem: részünkről megépülhet a Maros-híd
2026. június 09., kedd

Több napja medve látogatja Vámosgálfalvát

Több helyszínen is medvét észleltek az elmúlt napokban Vámosgálfalván. Fokozott óvatosságra intik a lakókat.

Több napja medve látogatja Vámosgálfalvát
2026. június 09., kedd

Késelésbe torkollt egy szóváltás a Somostetőn

Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.

Késelésbe torkollt egy szóváltás a Somostetőn
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál

Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál
2026. június 08., hétfő

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen

Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen
2026. június 08., hétfő

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek

Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek
Hirdetés