Sorozatos törvényszegésekben való közreműködéssel vádolta Hargita megye prefektusát a feljelentéseiről ismert Dan Tănasă. Beadványa után fegyelmi vizsgálat is indult, de az ügyben a kormánymegbízottnak adtak igazat.
2014. április 24., 08:442014. április 24., 08:44
2014. április 24., 09:282014. április 24., 09:28
A Köztisztviselők Országos Ügynökségéhez tavaly nyáron juttatott el panaszt Dan Tănasă, aki Jean Adrian Andrei prefektus azonnali leváltását kérte, mert, mint fogalmazott, ahelyett, hogy érvényesítené, betartatná a törvényeket, politikai támogatást érezve maga mögött szemet huny ezek megsértése fölött.
A feljelentő elsősorban a székely zászló középületekre történő kifüggesztése, a középületeken levő magyar feliratok és jelképek miatt értékeli úgy, hogy Hargita megyében a nyugalom érdekében a prefektus feláldozta a román Alkotmányt és azokat a törvényeket, amelyek erre az országrészre is érvényesek. Felrója, hogy a prefektus nem intézkedett Nyirő József szobrának eltávolítása, illetve az író nevét viselő iskolák névváltoztatása érdekében, hogy nem indított eljárást a Wass Albert-megemlékezések miatt, és hogy több településen nem tartják be a román állami szimbólumok és zászló kifüggesztésére vonatkozó jogszabályokat.
A magyar revizionizmus támogatójának nevezte
Több mint harmincoldalas jelentésében, amely dokumentumokat, hivatalos levelezést is tartalmaz, Tănasă Kovászna megyei hasonló eseteket hoz fel példaként, ahol szerinte érvényesítették a törvényeket, és felteszi a kérdést, hogy a két megyében különböző törvényeket alkalmaznak, vagy sem. „Egyértelmű, hogy a változástól való félelmében a törvényszegők cinkosa lett” – írja a jelentés a prefektusról, akinek Tănasă szerint semmilyen autoritása nincs Hargita megyében, és „a magyar revizionizmus támogatója”. A panaszos blogján több olyan, utólag módosított, manipulált fotót is közölt, amely székely fejpánttal vagy a háromszínű, hivatalos alkalmakkor a tisztségviselők által használatos jelkép helyett kék-arany szalaggal ábrázolja Jean Adrian Andrei-t.
A vizsgálat nem talált törvénysértést
A beadvány nyomán a magas rangú köztisztviselők országos ügynökségének fegyelmi bizottsága vizsgálatot indított az ügyben, a prefektust beidézték, meghallgatták, az eljárás közben le is zárult – ezt közölte kérdésünkre a prefektus. Mint elmondta, a bizottság megállapította, hogy ő nem sértett törvényt, és a feljelentésnek nincs alapja. Kérdésünkre, hogy Tănasă megállapításai, kijelentései miatt szándékában áll-e pert indítani, nemmel válaszolt. „Számomra ő egy panaszos, akinek válaszolni kell” – tette hozzá. A történtekkel kapcsolatban elektronikus levélben kérdeztük Dan Tănasă véleményét, válasz esetén az ügyre visszatérünk.
Napokon át a jövő művészeié lesz a csíkszeredai színpad. A Művészeti Egyetemek Fesztiválja (UNSCENE) ötödik kiadásának sajtótájékoztatóján nemcsak a programokról beszéltek, hanem mélyebb gondolatokra is „vetemedtek”.
A városvezetés nem tervez lépéseket a provokatív, nacionalista plakátok ügyében Csíkszeredában. Az alpolgármester szerint nem tudni, ki áll az üzenetek mögött, de ez a kampányidőszak realitása, és talán ennél rosszabbra is számítani lehet a jövőben.
Tavaly kezdődött, idén befejeződik a községi utak jelentős részének korszerűsítése Csíkszentléleken. Az aszfaltozáson túl is van tennivaló, a gázhálózatot ugyanis ki kell terjeszteni a község két településére, ez viszont jelentős önrészt követel.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Egy ölelés, egy mosoly címmel indít fejlesztő projektet május 22-én a Hargita megyei Vöröskereszt Csíkszeredában, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak, valamint szüleiknek. Még tíz érintett számára van hely a programban.
Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.
Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.
Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.
Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.
A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.
szóljon hozzá!