Sikerült pénzt gyűjteni a „medveárvaház” működtetésére

•  Fotó: WWF.ro

Fotó: WWF.ro

Bár egy időre anyagi támogatás nélkül maradt a balánbányai medve-visszavadító központ, a bocsok megmentését felvállaló Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltségének végül sikerült biztosítania a működtetéshez szükséges összeget. De hogyan is működik a központ?

Iszlai Katalin

2016. október 05., 11:492016. október 05., 11:49

A 2003-ban létrehozott központ már több mint 100 medvebocsot mentett meg. A balánbányai medve-visszavadító központ egyedülállónak számít Európában. A központ vezetője, Bereczky Leonárdó megkeresésünkre elmondta, úgy kell elképzelni, mint egy bocsoknak szánt óvodát vagy árvaházat.

„Olyan bocsok kerülnek hozzánk, amelyek valamilyen oknál fogva árván maradtak. Ez a közhiedelemmel ellentétben nem a vadászat miatt történik meg leggyakrabban, hanem az erdőkitermeléssel járó zavarás és a turistamozgások miatt. Ezek a bocsok körülbelül másfél-két éves rehabilitációs időszak alatt úgy nevelkednek, hogy lehessen őket visszaengedni a szabadba” – tette hozzá Bereczky.

A bocsok különleges ellátásban részesülnek, az emberrel való interakciót pedig minimálisra csökkentik. „Ez a neveltetés úgy történik, hogy különböző kertekbe kerülnek. Első fázisban a kisebb kertbe, ahol szocializálni tudnak egymással, utána pedig egyre nagyobb élőhelyet biztosítunk nekik. Négy különböző méretű kertünk van, a bocsok ökológiai igényének megfelelően egyre nagyobb terepet járhatnak be. Ez a térnövekedés a teljes szabadsággal ér véget, ez azonban nem egy drasztikus lépés, és nem egyik napról a másikra történik. Egy olyan dinamikus folyamat, amely alatt megnyílik az egyik kertnek a kapuja, és akkor kezdik a környező területeket felderíteni. Azzal, hogy mennyi kiegészítő táplálékot helyezünk ki a kertben, rá tudjuk őket venni, hogy nagyobb vagy kisebb felderítő mozgásokat végezzenek. Egy darabig visszajárnak, aztán egy idő után teljesen szabaddá válnak. Amúgy ezek a kertek, ahol felnőnek, teljesen ugyanolyan környezetet biztosítanak, mint a vadon. Az fontos, hogy a kiegészítő táplálékot úgy helyezzük ki számukra, hogy egyáltalán ne kapcsolják össze az étel forrását az emberrel. Jelenleg tíz bocs él a központban” – ismertette Bereczky.

Az utóbbi időben két fő támogatója volt a központnak. Bereczky elmondása szerint az ausztriai Vier Pfoten állatvédő szervezet több mint 10 évet, a romániai Ursus Breweries sörgyár pedig az elmúlt három évben támogatta a központot. Idén azonban a fontosabb projektek és az anyagi források hiánya miatt nem tudták tovább támogatni az intézményt.

„Havonta körülbelül 4 és 5 ezer euró közötti összeg szükséges ahhoz, hogy minden gördülékenyen működjön, de ennek fele is elég ahhoz, hogy működtetni tudjuk a központot. A World Wide Fund for Nature (WWF) Románia szervezett egy adománygyűjtő akciót, ennek köszönhetően egyelőre úgy néz ki, hogy életben tudunk maradni. Az igazság az, hogy ez egy olyan projekt, ahol egy országos szintű problémát oldunk meg. Évente legalább tíz medvebocs marad árván. Tulajdonképpen a minisztérium kellene megoldja ezt a problémát. Ez egy olyan dolog, amit nagyon elhivatottan kell csinálni ahhoz, hogy működjön. Örülniük kellene, hogy van egy ilyen központ, ahol egy gondot oldunk meg” – hangsúlyozta a központ vezetője.

Csibi Magor, a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltségének vezetője megkeresésünkre elmondta, a fő célt, hogy a központ folytatni tudja a munkáját, már elérték. „Ebben a pillanatban éppen átléptük a 4500 eurót. Fontos kiemelni, hogy olyan személyeket kerestünk, akik vállalják azt, hogy minden hónapban támogatják a központot annak érdekében, hogy az működni tudjon akkor is, ha nincs WWF, vagy bármilyen más szervezet. Jelen pillanatban 403 személy vállalta ezt, akad köztük olyan is, aki havi 1000 dollárral járul hozzá a központ megfelelő működtetéséhez. Ez az jelenti, hogy a központ, amennyiben senki sem lép vissza, minden hónapban kellene kapja az említett 4500 eurót” – emelte ki Csibi.

Ön is segíthet!

Az 1961-ben alapított WWF jelenleg a legnagyobb nemzetközi természetmegőrző szervezet. A romániai kihelyezettség adománygyűjtést szervezett a balánbányai medve-visszavadító központ megmentésének céljából, amiről bővebb információk ezen a weboldalon találhatók, továbbá az adományokat is itt lehet elküldeni. A kezdeményezés lényege abban rejlik, hogy akár havi 5 dollárral (körülbelül 20 lejjel) is hozzájárulhatnak az érdeklődők a bocsok étkeztetéséhez. Az adományozás a Patreon közösségi finanszírozásokkal foglalkozó vállalaton keresztül működik, amely össze van kötve a WWF Románia által létrehozott bankszámlával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra

Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
2025. december 18., csütörtök

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa

Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa
2025. december 17., szerda

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben

Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben
Hirdetés