
Fotó: Veres Nándor
Kelemen Hunor, Korodi Attila és Tánczos Barna az RMDSZ csíkszéki képviselőjelöltjei, illetve szenátorjelöltje a decemberi parlamenti választásokon. A szövetség csíki területi szervezetének küldöttgyűlésén szavaztak erről csütörtök este a Csíki Moziban.
2016. szeptember 22., 21:202016. szeptember 22., 21:20
A szenátori lista első helyére Tánczos Barna hivatalban lévő szenátor került, a képviselőlista élén Kelemen Hunor szövetségi elnök áll, a második helyen pedig Korodi Attila parlamenti képviselő.
A küldöttgyűlés elején Darvas Kozma József csíkszeredai római katolikus esperes Verestóy Attila udvarhelyszéki szenátort bírálva úgy fogalmazott: „nekünk nem sztárszenátorokra van szükségünk, mint amilyen Udvarhelynek van, szégyellem azt, hogy a szövetségi elnök nem merte kimondani, amit ki kellett volna mondani. Aki a nép bizalmát nem bírja, hanem csak tőkével támogatja önmagát, az nem tisztességes politikus” – emelte ki az esperes. Darvas Kozma szerint a tisztességes politikusnak a közjót kell szolgálnia.
A továbbiakban Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila képviselő számolt be parlamenti tevékenységéről, illetve beszélt a tervekről. Tánczos jelöltként a következő mandátumában többek között a vállalkozói kedv felpezsdítését tartja fontosnak, Korodi Attila pedig a fiataloknak teremtene lehetőséget arra, hogy vállalkozzanak.
Nem volt áramforrás, sem tűzhely a kászonjakabfalvi katolikus plébánia udvarán levő csűrben, ami porrá égett vasárnapra éjszaka. Nemrég a templom melletti fásszín vált a lángok martalékává. Az önkéntes tűzoltók idegenkezűségre gyanakodnak.
Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.
Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.
Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.
Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.
Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.
Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.
Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.
szóljon hozzá!