A matematika örömünnepe

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Zsúfolásig megtöltötték csütörtök reggel Csíkszeredában a Megyeháza nagytermét a 23. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny (NMMV) magyarországi, erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátalji részt vevői. A több mint háromszáz diáknak és pedagógusnak a verseny mellett egymással és térségünkkel is lesz alkalma megismerkedni.

R. Kiss Edit

2014. március 13., 18:152014. március 13., 18:15

2014. március 13., 18:422014. március 13., 18:42

Varga László, a versenyt szervező Márton Áron Gimnázium igazgatója köszöntő beszédében a logikus gondolkodás és a nemzeti összetartozás ünnepének nevezte az NMMV-t. Hozzátette, ugyanakkor ez a nyitottság ünnepe is, hisz a matematika egyetemes nyelv. Kiemelte, a támogatók mellett a verseny megszervezésének lehetősége főként a gimnázium korábbi és jelenlegi matematika szakos tanárainak, valamint kiemelkedő eredményeket elérő diákjainak köszönhető.

„Találjátok meg a jó utat”

Hogyan működik a tanulás, hogyan jön létre a tudás? – erről beszélt a diákoknak Makó Zoltán. A rendezvény társzervezője, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánja a tudás kialakulásához hozzájáruló Aha-élményeket kívánt a versenyzőknek. A román oktatási tárca által is elismert verseny résztvevőit Szőcs Domokos, az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának vezérigazgatója is köszöntötte, rámutatva, az oktatás lényege, hogy kihozza a gyermekekből a legjobbat. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében elismerésre méltónak nevezte, hogy a gimnázium olyan körülmények közepette is megszervezte a versenyt, amikor az országban tavaly év végén az oktatást és a tanintézetet is hátrányosan érintő megszorító intézkedéseket hoztak. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere arra figyelmeztette az ifjú matematikusokat, az általuk művelt tudományágat a fejlődés érdekében, de egy másik úton is fel lehet használni. Az a matematika igazi boldogsága, amit az embereknek, a családoknak, a közösségeknek adni tudunk belőle – vallotta a polgármester, azt kívánva a diákoknak, találják meg a jó út felé az irányt, és használják tudásukat az emberiség javára.

Nemzetközi, mégis magyar

Külön üdvözölte a kárpátalji versenyzőket a megnyitón Szabó Csilla, az oktatási tárca kisebbségi főosztályának reál tárgyakért felelős tanácsadója, mert a jelenlegi ukrajnai körülmények közepette is fontosnak tartják a matematikával foglalkozni, a versenyen részt venni. Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője azt mondta, a versenyen jelen lévő tehetségektől nemcsak a matematika, hanem a hozzá kapcsolódó tudományágak fejlődését is remélik. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja kiemelte, bár nemzetközi, mégis magyar ez a vetélkedő, amelynek identitásépítő szerepe is van.

Közkinccsé tett könyvereklye

Lászlófy Pál, a gimnázium korábbi igazgatója, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke köszöntő beszéde után egy könyvritkaságot, könyvtára legértékesebb darabját, a Bolyai Farkas fő művének tartott Tentamen című munka 1832-es kiadását adta át a verseny idejére Varga Lászlónak, hogy az érdeklődő diákok lapozhassák.

András Szilárd, a versenybizottság elnöke, egyetemi docens a versenyfeladatokról és a matematikában rejlő erőről beszélt a diákoknak, a verseny közösségformáló szerepét Csapó Hajnalka, a gimnázium matematika szakos tanára hangsúlyozta, „a magyar matematika örömünnepét” pedig Bencze Mihály, a verseny egyik alapítója nyilvánította megnyitottá.

Tapasztalatcsere, kirándulások

Az NMMV részt vevői csütörtök délelőtt a várossal ismerkedtek, délután pedig a Sapientia tanárai tartottak előadásokat számukra. Az esti programban színházi előadás, filmvetítés, a tanárok számára néptáncelőadás szerepel. A verseny péntek délelőtt zajlik, délutánra gyalogtúrát, korcsolyázást, uszodai programot, konceret szerveztek a diákoknak. Szombaton több térségbeli kirándulás közül választhatnak a tanulók és tanáraik, akiket a március 15-ei ünnepségen való részt vétel után újabb tudományos és szórakoztató előadásokra várnak. Szombat este a Zsigora néptáncegyüttes fellépése és táncház, a tanárok számára előadások és díszvacsora zárja a napot. Az eredményeket vasárnap délelőtt ismertetik, azzal zárul a NMMV Csíkszeredában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában

Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés

A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

2026. október 31., szombat

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő

Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet

Állásbörzét szerveztek Csíkszeredában, ahol 75 munkalehetőséget kínáltak. Bár a rendezvény célja az álláskeresők és a munkáltatók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése volt, a helyszínen kiderült: kevés cég képviselteti magát az ilyen eseményeken.

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet
2026. október 30., péntek

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen

Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése körüli kérdésekről vitáztak a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén. Emellett a gépjárműadók euróárfolyam szerinti indexálásáról és sok más fontos témában döntöttek.

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen
2026. október 30., péntek

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére

Csíkszereda saját költségvetéséből vállalja a szécsenyi lakóövezet 17 millió lejre becsült villamosítási projektjének előfinanszírozását. A megvalósításig még vannak lépések, de addig is egy előtanulmányt elfogadott pénteken a helyi képviselő-testület.

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Közbeszerzés lesz a több éve késlekedő Nagy István festő sétány felújítására

Noha finanszírozási szerződés még nincs az Anghel Saligny-programmal, nemsokára kiírják a közbeszerzési eljárást a csíkszeredai Nagy István festő sétány felújítására. A több éve késlekedő beruházás elkezdésének időpontja így közelebb kerül.

Közbeszerzés lesz a több éve késlekedő Nagy István festő sétány felújítására
2026. október 29., csütörtök

Nem múlt el a veszettség veszélye Csíkszeredában, a gazdák segítségét kérik

Továbbra is fennáll a veszettség veszélye Csíkszeredában, ezért a háziállatok mielőbbi beoltására kérik a lakosságot. Az szakemberek folyamatosan végzik a megelőző intézkedéseket, de a gazdák együttműködésére is szükség van.

Nem múlt el a veszettség veszélye Csíkszeredában, a gazdák segítségét kérik
2026. október 29., csütörtök

Közösségi térré alakul a műemléktemplom mellett újjáépülő imaház Csíkszentmártonban

Közösségi térnek szánják a csíkszentmártoni római katolikus templom szoros szomszédságában újjáépülő imaházat. A kivitelező nyár óta dolgozik az épületen, az építkezés műemlékvédelmi szempontból is különös figyelmet kap. Mutatjuk a látványterveket.

Közösségi térré alakul a műemléktemplom mellett újjáépülő imaház Csíkszentmártonban
Hirdetés