
Fotó: Veres Nándor
Klaus Johannis államfőhöz fordult a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) levélben kérve, hogy küldje vissza a parlamentbe a szerdán elfogadott zászlótörvényt – közölte közleményében a székelység közképviseleti testülete.
2015. május 17., 20:312015. május 17., 20:31
Az SZNT egyben az ombudsmant is felkérte, hogy kérje az elfogadott jogszabály alkotmánybírósági felülvizsgálatát, a magyar kormányt pedig arra kérte, hogy a két ország közötti alapszerződés értelmében tegyen lépéseket a székely szimbólumok védelméért. Az SZNT közleményében megállapította, hogy a zászlótörvényt nem azzal a céllal fogadták el, hogy a székely zászlónak a román zászlóval egyenlő használatát tegye lehetővé, hanem éppen korlátozni próbálták a székely szimbólum használatát. Úgy vélte, a jogszabály ellentmond a Románia által ratifikált Helyi Autonómia Európai Chartájának, és Románia alkotmányát is sérti.
Az SZNT szerint a jogszabály „nem veszi figyelembe az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottságának (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentését, amely kitér a román hatóságoknak a székely jelképeket üldöző magatartására”, és felszólítja Romániát, hogy érvényesítse az egyenlő bánásmód elvét a román, illetve a székely nemzeti jelképek használatával kapcsolatosan.
Bemutatták a Partium jelképeit
Egy korábbi pályázat eredményeként elkészült a Partium zászlaja és címere, a jelképeket szombaton, a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) nagyváradi ülésén mutatták be. A tanácskozáson jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt Stratégiai Bizottságának elnöke is.
Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg is peres eljárás folyik a nagyváradi EP-irodára kitűzött uniós-, székely- és a forradalom szimbólumává vált lyukas román zászló miatt.
Kitért arra is, hogy Romániában nemzetbiztonsági kockázatként kezelik az autonómiamozgalmakat. „A különböző régiók sajátosságaiból kiindulva kell meghatározni az egyes régiók autonómiájának alapelveit” – mondta beszédében Szili Katalin, míg Toró T. Tibor a Néppárt egyik vezetőjeként partnerséget ajánlott a PAT számára.
A szervezet azt is bejelentette, hogy tájékoztatta az Európa Tanács illetékeseit, valamint a bukaresti nagykövetségeket arról, hogy Románia ismét megsérteni készül az Európa Tanács dokumentumait, és felkérte a Velencei Bizottságot, hogy véleményezze a jogszabályt. „Az egységes jelképhasználat kifejezője annak, hogy Székelyföld egy és oszthatatlan, egységes az autonómia mozgalom, és egységes a székely nép az autonómia igénylésében” – áll az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentumban.
Kifogásolja a zászlótörvényt lapunkhoz eljutatott közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is, rámutatva: a jogszabály nem vonatkozik a székely zászlóra, sőt ellehetetleníti annak használatát. Az EMNP országos elnöksége állásfoglalásában úgy vélekedett, hogy a kihirdetés előtt álló jogszabály még hivatkozási alapot is nyújthat a székely zászló elleni hatósági fellépéshez.
Amint írják, a törvény kizárólag a közigazgatási egységek zászlóiról szól, és azt is rögzíti, hogy két közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja. Az elnökség azt is kifogásolja, hogy a helyi zászlók ügyében az önkormányzatoknak csak előterjesztési joguk van, a zászlót a román kormánynak kell elfogadnia.
Emlékeztetnek, a néppárt az elejétől kezdve azon az állásponton volt, hogy „felesleges túlszabályozni a kérdést, ugyanis a nemzeti közösségek szimbólumainak szabad használata az emberi jogokból levezethető alapvető közösségi jog, és ezt jelenleg nem tiltja semmilyen jogszabály, akik pedig akadályozzák, azok törvényellenesen teszik azt”. Az EMNP a RMDSZ-nek a kérdésben tanúsított hozzáállását is felháborítónak tartja.
„Úgy gondoljuk, hogy ez egy újabb cinikus átverés a bukaresti hatalom részéről, amihez az RMDSZ képviselői és szenátorai aktív segítséget nyújtottak, megszavazva a Szociáldemokrata Párt (PSD) tervezetét, és félretájékoztatva a magyar közvéleményt” – áll a dokumentumban. A Néppárt felszólította az RMDSZ vezetőit, ismerjék el, hogy tévúton jártak, és ne folytassák a közvélemény megtévesztését.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2014-es nagypénteki felhívásához csatlakozva a párt mozgalom indítására buzdított a székely jelképek védelmében. „Hordja ki-ki a székely címert ruháján, mobiltelefonján, autóján, a zászlót pedig tűzzék ki a közintézményekre, magánházakra, és vonják fel az udvarokon” – idézte az SZNT felhívását az EMNP elnöksége.
Mint arról beszámoltunk, a törvényt az RMDSZ képviselői arra hivatkozva szavazták meg a parlamentben, hogy valamennyi székelyföldi önkormányzat a székely zászló kissé módosított változatát fogadhatja el saját jelképének. Megkülönböztetésül pedig ráhelyezheti a zászlóra a saját címerét, vagy ráírhatja a település nevét.
A szerdán elfogadott jogszabály teszi lehetővé a közigazgatási egységeknek a saját zászló használatát. A törvény értelmében az önkormányzatok által javasolt zászlót a kormánynak kell jóváhagynia, és két közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!