Tüntetést szervez a Jobbik Victor Ponta szombati budapesti látogatásának idejére – közölte Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón.
2013. március 04., 16:572013. március 04., 16:57
2013. március 04., 19:182013. március 04., 19:18
A politikus gyalázatnak nevezte, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) március 9-i országértékelő rendezvényének vendége a román kormányfő lesz. Novák sovinisztának, magyarellenesnek nevezte Victor Pontát, és úgy fogalmazott: hazaárulásnak tartja, hogy az MSZP egy nappal a marosvásárhelyi székely autonómiatüntetés előtt vendégül látja a szociáldemokrata politikust, szerinte ez aláássa a székelyek önrendelkezési törekvéseit.
Novák Előd ugyanakkor bírálta azt is, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) lemondta a szombatra tervezett tiltakozó megmozdulását. A jobbikos politikus szerint nyilvánvaló, hogy a békemenetek szervezői Orbán Viktor kormányfő utasítására hátráltak meg. „A miniszterelnök ismét feladta a magyar érdekeket” – jelentette ki. Novák Előd megjegyezte, ezt támasztja alá, hogy bár a szervezők a tüntetés megzavarásának veszélyére hivatkoztak, Fricz Tamás politológus, a CÖF egyik alapítója azt mondta: még közleményt sem adnak ki Victor Ponta látogatásának napján. A Jobbik viszont – folytatta – Mindannyian székelyek vagyunk jeligével vonulásos tüntetést tart szombaton az MSZP évértékelő rendezvényének helyszíne, a Papp László Budapest Sportaréna körül, támogatva a székely önrendelkezési törekvéseket. A képviselő elmondta: arra biztatnak mindenkit, hogy magyar, illetve székely zászlókkal jelenjenek meg a szombati demonstráción.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!