
Romániának jelenleg nincs annyi gazdagja, hogy azok minden szegénynek „adjanak valamit” – nyilatkozta kedden Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter, aki szerint emiatt Romániában jelenleg fennáll az erőszakos cselekedetek kockázata.
2010. május 25., 16:232010. május 25., 16:23
2010. június 06., 19:102010. június 06., 19:10
Vlădescu azt követően mondta ezt, hogy Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a France 2 televízió műsorában kijelentette: a pénzintézet adóemelést javasolt a kormánynak, különösen a gazdagok számára, de a román hatóságok a közalkalmazottak bérének csökkentését választotta. Vlădescu hozzátette: a jelenlegi időkben a megszokott intézkedések, mint az adónövelés, már nem elegendő.
„Románia számára az egyetlen erőforrás a humán erőforrás. Ezeket az embereket szeretnénk most segíteni. (...) Azt hiszem, azt kell tennünk, ami a román állampolgároknak jó, még ha jelenleg politikai öngyilkosságnak tűnik is. Több pénzt hagyni a román gazdaságban abszolút szükséges volt” – mondta Vlădescu. „Az elemzések szerint Romániában jelenleg fennáll az erőszakos cselekmények kockázata. Az erőszak senkinek nem jó, a legrosszabb azok számára, akik kiprovokálják” – magyarázta Vlădescu. Mint mondta, a kiadások csökkentése a vállalkozói szellemet erősíti, és meghagyja a szükséges erőforrásokat a reménynek, hogy Románia növekedhet. Hozzátette, a költségvetési kiadások csökkentése nyomán felszabaduló forrásokat a vállalkozói szellemmel rendelkező, kockázatvállalásra hajlandó személyek felé irányítják.
A miniszter szerint nem világos, hogy a gazdaság pályája W alakú lesz-e vagy sem, szerinte a románok olyan krízist élnek át, amely meghalad minden képzeletet.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.