Versenytárgyalást hirdetett a román országos útügyi hatóság az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszának megépítésére, amely Kolozs megyében Magyarnádast és Nádasszentmihályt köti össze.
2015. március 24., 16:232015. március 24., 16:23
A 17 kilométer hosszú belső-erdélyi útszakaszon négy viadukt is található, így a szerződés értéke eléri a 687,5 millió lejt (155 millió euró). A kiírás szerint a majdani kivitelezőnek hat hónap áll rendelkezésére megtervezni az utat, az építkezésre pedig egy év – írta a Mediafax hírügynökség.
Az út építésének költségeit román állami költségvetésből finanszírozzák. A cégeknek május 6-ig kell benyújtaniuk ajánlatukat.
Az év elején jelentették be azoknak a konzorciumoknak a nevét, amelyek megépítik az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti öt szakaszát. Ezek hossza összesen 56,5 kilométer.
Jelenleg építés alatt áll a Gyalu és Magyarnádas közötti mintegy 8,7 kilométeres szakasz is, amely lehetővé teszi, hogy a Szatmárnémeti–Kolozsvár-országútról is fel lehessen jutni az autópályára.
Az észak-erdélyi autópályán jelenleg 52 kilométeren lehet közlekedni a Kolozs megyei Aranyosgyéres és Gyalu között. Amennyiben megépülnek a Marosvásárhely és Aranyosgyéres, a Gyalu és Magyarnádas, valamint a Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti szakaszok is, akkor összesen mintegy 135 kilométeren lehet közlekedni. Az észak-erdélyi autópálya eredeti hosszát 415 kilométerre tervezték a Bors és Brassó közötti nyomvonalon.
Ennek megépítésére a román hatóságok 2003-ban kötöttek szerződést az amerikai Bechtel vállalattal, de miután több mint 10 év alatt csak 52 kilométer épült meg, Bukarest 2013-ban felbontotta a szerződést az amerikaiakkal.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!