Védi a PSD Liviu Dragneát

Nem fogadta el a Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó bizottsága hétfőn Liviu Dragnea lemondását a párt ügyvezető elnöki tisztségéről. Dragneát pénteken ítélte nem jogerősen a legfelsőbb bíróság egy év felfüggesztett szabadságvesztésre a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson elkövetett csalások miatt.

Balogh Levente

2015. május 18., 17:292015. május 18., 17:29

A politikus már közvetlenül az ítélet után lemondott a régiófejlesztési és közigazgatási tárca éléről.

Dragnea az állandó bizottság hétfői ülésén benyújtotta lemondását az ügyvezető elnöki tisztségről, a testület azonban nem fogadta el azt. Victor Ponta pártelnök-kormányfő közölte: mivel az elnökségi tagok nem akartak dönteni, Dragnea sorsáról a párt végrehajtó bizottsága dönt szerdai ülésén.

Dragnea hétfőn közölte: letette az asztalra a lemondását, azt azonban az állandó bizottság egyetlen tagja sem fogadta el. Közölte: a párton belül és kívül is sokan biztosították a támogatásukról.

A PSD korábban elfogadott egy olyan szabálymódosítást, miszerint a korrupció miatt elítélt tagok elveszítik pártbeli tisztségüket. Csakhogy Ponta hétfőn azt mondta: Dragneát nem korrupció miatt marasztalták el, hanem egy politikai döntés miatt.

Dragnea egyébként vasárnap este a kormány hivatalos szócsövének számító Antena 3 hírtelevízióban ismételten kijelentette: ártatlannak tartja magát, ezért igazságtalannak tekinti az ellene zajló eljárást és az alapfokú elmarasztaló ítéletet. Állítása szerint testvére – aki 2013-ban, 58 éves korában rákban hunyt el – emiatt az ügy miatt halt meg.

Mint arról beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) választási csalás megszervezése és befolyással üzérkedés vádjával állította bíróság elé a kormányzó párt egyik legbefolyásosabb politikusát.

Mindemellett vádat emeltek további 74 személy, köztük Teleorman, Vrancea, Gorj és Olt megyei választási bizottságok elnökei és tagjai ellen. Dragneát azzal vádolják, hogy csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében, ami az akkori államfő leváltását eredményezte volna (mivel a részvétel nem haladta meg az ötven százalékos érvényességi küszöböt, Băsescu visszatérhetett az elnöki hivatalba).

A DNA szerint a Dragnea által irányított bűnszövetkezet tagjai az ügyészség szerint nem létező hívásokra küldtek ki mozgóurnákat, odahamisították a részvételi ívekre a külföldön tartózkodó román vendégmunkások aláírásait, kiskorúak és a polgári jogok gyakorlásától eltiltott személyek nevében adtak le szavazatokat.

A referendumper keretében idén márciusban a bíróság tanúként kihallgatta Victor Ponta miniszterelnököt is. A PSD elnöki posztját is betöltő kormányfő elmondta: az alakulat kizárólag törvényes eszközökkel mozgósította a választókat, a részvételi adatok begyűjtését célzó hálózatot pedig a szavazás napján kizárólag tájékozódásra használták.

Ponta mindazonáltal elismerte: más pártokhoz hasonlóan a PSD is beszervezte embereit, hogy a választás napján SMS-ben küldjék meg a pártközpontnak a részvételi adatok alakulását. De a kormányfő cáfolta, hogy a jelentések már urnabontás előtt arra is kiterjedtek volna: hány „igen” és hány „nem” szavazatot adtak le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés