
Újraválasztották pénteken tisztségébe Csűry Istvánt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét.
2016. október 21., 19:022016. október 21., 19:02
2016. október 21., 19:242016. október 21., 19:24
A Nagyváradon tartott pénteki egyházkerületi küldöttgyűlés 97 résztvevője közül 84-en szavaztak a püspökre – tájékoztatta az MTI-t Wagner Erik püspöki titkár. A püspöki tisztséget 2010 óta betöltő Csűry István mandátuma hat évre szól.
A tisztségre Csűry István volt az egyedüli jelölt, ellenjelöltjei korábban sorra visszaléptek. Az egyházkerületi közgyűlés visszaválasztotta a lelkészi főjegyzői (püspökhelyettesi) tisztségbe Forró Lászlót, a főgondnoki tisztséget pedig Bara Lajos István tanár, a zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatója nyerte el. A főgondnoki tisztséget korábban betöltő Varga Attila jogászt alkotmánybíróvá választották, ezért nem folytathatta a munkát. A küldöttgyűlés Dénes István Lukácsot, a Bihari Református Egyházmegye esperesét választotta az egyházkerület generális direktorává.
Az újraválasztott Csűry István megköszönte a küldöttek bizalmát, és közölte, hogy csak az öt év múlva esedékes nyugdíjazásáig kívánja betölteni a tisztséget, ekkor visszavonul az egyházkerület éléről.
A küldöttgyűlésen nem esett szó azokról a vádakról, amelyekkel Tőkés László korábbi püspök, európai parlamenti képviselő az elmúlt hónapokban illette utódját. Tőkés László szeptember végén az egyházkerület lelkészeinek is eljuttatta azt a brosúrát, amelyik olyan – a Securitate román politikai rendőrségnek adott – jelentéseket tartalmaz, amelyeket ő Csűrynek tulajdonít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!