Újabb harcok az orosz–ukrán határon

Kijevi közlés szerint orosz Mi-24-es katonai helikopterek hétfőn tüzet nyitottak ukrán határőrökre a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, négy határőr meghalt, három megsebesült.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 26., 19:292014. augusztus 26., 19:29

Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője keddi kijevi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Luhanszk megyei Kraszna Talivka településnél orosz katonák próbáltak behatolni Ukrajna területére.

Beszámolója szerint a határőrök harcba bocsátkoztak velük, az orosz helikopterek akkor lőttek ki rájuk rakétákat. Hozzátette, hogy ilyen támadás most először fordult elő a kelet-ukrajnai harcok alatt Oroszország részéről. A diverziós felderítő orosz csapat behatolását sikerült megakadályozni, köszönhetően annak, hogy a megtámadott határőrök erősítést kaptak – mondta a szóvivő.

Kijev már hétfőn jelezte, hogy orosz katonai egységek léptek az ország területére. Az orosz védelmi minisztériumban kedden azt mondták: az orosz katonák véletlenül lépték át az ukrán határt, és elfogásukkor nem tanúsítottak ellenállást. Az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó minisztériumi forrás azt mondta, hogy „az említett katonák valóban járőröztek az orosz–ukrán határszakaszon, átlépték azt, valószínűleg véletlenül, egy berendezések nélküli, jelöletlen részen”.

Eközben szintén kedden Ukrajnában közzétették a hadsereg által hétfőn elfogott orosz deszantosok kihallgatásáról készült videofelvételeket, amelyekből kiderül, úgy tudták, hogy gyakorlatra vezénylik őket a határ menti térségbe, és sejtelmük sem volt arról, hogy eközben századuk átlépte az orosz–ukrán határt.

Egyikük viszont kizártnak tartotta, hogy egy egész század „eltévedt” volna. A harckocsikból, páncélozott járművekből és katonai teherautókból álló konvoj hétfőn reggel hatolt be Oroszországból Ukrajna területére, de az ukrán „terrorellenes” hadműveletben részt vevő erők feltartóztatták, és elfogtak tíz orosz deszantost.

Egyébként a fehérorosz fővárosban, Minszkben kedden az orosz–fehérorosz–kazah vámunió tanácskozásán tárgyalóasztalhoz ült Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Putyin közölte: az ukrajnai válság nem az erő alkalmazása révén oldható meg. Hozzátette: Moszkva nem vonja kétségbe Ukrajna önrendelkezési jogát, de reméli, hogy nem Oroszország fizeti meg annak az árát . Az orosz államfő kijelentette: Moszkvában célszerűnek tartanák azt, ha nem csak megőriznék, hanem jelentősen növelnék a vámunió és Ukrajna együttműködését.

Porosenko viszont arról biztosította Catherine Ashtont, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy az ukrán parlament szeptemberben, még az október 26-ra kiírt parlamenti választások előtt jóváhagyja az Európai Unióval kötött társulási szerződést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés