
Árus Zsolt
„Egy jó kis magyarellenes hőbörgés készül Bukarestben” – figyelmezteti a Diszkriminációellenes Tanácsot Árus Zsolt. A Székely Figyelő Alapítvány vezetője az egyik vasgárdista szellemű szervezet vezetőjének uszító tevékenysége miatt tett panaszt az intézménynél, és szervezkedés zajlik román nacionalista fórumokon, hogy az illetőt „megvédjék”.
2019. augusztus 15., 13:312019. augusztus 15., 13:31
Augusztus 27-ére tűzte ki a meghallgatást a Diszkriminációellenes Tanács, ahol a Calea Neamului nevű szervezet vezetője ellen tett panaszt fogják vizsgálni, és ahol a két fél, azaz a panaszt benyújtó alapítvány képviselőjeként Árus Zsolt és a bepanaszolt Mihai Sorin Tîrnoveanu kell majd előadja az álláspontját.
Tîrnoveanu és szervezete egyik szervezője volt az úzvölgyi eseményeknek – a keresztek megáldására érkező román tömeg toborzásának –, és más hasonló, provokatív akciókban is élen jár.
– állapítja meg Árus Zsolt. A Székely Figyelő Alapítvány összegyűjtött 14 kirívó példát, és múlt hónap elején panaszt tett ellene a Diszkriminációellenes Tanácsnál.
A bepanaszolt pedig nem hazudtolta meg magát, mert ahelyett hogy a védekezését készítené elő, és ártatlanságát akarná igazolni, ellentámadásba lendült. Különböző Facebook-oldalakon és csoportokon kívül tucatnyi sajtótermék foglalkozott a témával, csakis a Tîrnoveanutól származó információkra alapozva.
A beállítás pedig az, hogy azért támadják a magyarok és akarják börtönbe juttatni, mert ő segít a Hargita és Kovászna megyei románoknak megőrizni az identitásukat, illetve azért, mert szereti Eminescut (a Székely Figyelő alapítvány ugyanis panaszához mellékelt egy részletet Eminescunak egy mélységesen gyűlölködő magyarellenes publicisztikájából).
– fogalmaz Árus Zsolt.
Hozzáteszi, általában nincs jelentősége az ilyen meghallgatásoknak, az előzetesen benyújtott dokumentumok tartalma a lényeges. De a mostani helyzetben mindenképpen meg fog jelenni a meghallgatáson, vállalva minden kockázatot, hiszen eleve tudta, hogy a jogvédő tevékenység komoly érdekeket fog sérteni.
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére vonatkozó szabályozásról – tájékoztatott a két uniós intézmény szerdán.
Christian Stocker osztrák kancellár meghívására Ilie Bolojan hivatalos látogatást tesz szerdán és csütörtökön Ausztriában, és útban Bécs felé, Budapesten találkozik Orbán Viktor magyar kormányfővel is.
Egyelőre nincs Ukrajnára vonatkozó kompromisszumos béketerv, egyes amerikai javaslatok elfogadhatók Oroszország számára, mások viszont nem – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban. Az amerikai elnök erről vasárnap beszélt, miután lezárult az amerikai és ukrán delegáció közötti egyeztetés Floridában.
Magyarország energiaellátásának alapját az Oroszországból érkező energiahordozók jelentik most is és a jövőben is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.
Csütörtök délutánig legkevesebb 55 ember vesztette életét és 280 lakót továbbra sem sikerült elérni egy szerdán keletkezett, nagy kiterjedésű tűz után az észak-hongkongi Taj Po negyed lakótömbjeiben – írja az MTI a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte két román állampolgárságú férfi letartóztatását, akik – eddig ismeretlen – társukkal egy 77 éves tiszafüredi nőtől csaltak ki hárommillió millió forintot azzal, hogy az Interpoltól telefonálnak.
Két román férfi a kölni repülőtér kifutópályájára szaladt szombat este, hogy elérje a Bukarestbe tartó Wizz Air-járatot, amelynek a beszállásáról lekéstek. A repülőgép már elhagyta a beszállókaput, és bekapcsolt hajtóművekkel tartott a kifutó felé.
Hálátlanságot vetett az ukrán vezetés szemére Donald Trump amerikai elnök vasárnap, miközben Európát amiatt hibáztatta, hogy továbbra is kőolajat vásárol Oroszországtól.
81 éves korában elhunyt Udo Kier német színész, aki több mint 200 szerepben tűnt fel élete során. Halálhírét partnere, Delbert McBride erősítette meg, a színész egy kaliforniai kórházban hunyt el.
3 hozzászólás