Túlélte az egyik mozdonyvezető a belgiumi vasúti katasztrófát

Súlyos sérülésekkel, de túlélte az egyik mozdonyvezető a Brüsszel melletti vasúti szerencsétlenséget – derült ki brüsszeli sajtójelentésekből. A La Derniere Heure című napilap úgy tudja, annak a vonatnak a vezetőjéről van szó, amely a feltevések szerint figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést. Vasúti illetékesek jelezték, hogy amint a sérült állapota lehetővé teszi, kihallgatják a történtekről, de ez akár napokba is telhet. A rendőrség hamarosan megkezdi a két mozdony speciális adatrögzítő berendezésének, fekete dobozának átvizsgálását is. A Brüsszeltől 15 kilométerre fekvő Halle flamand városnál hétfő délelőtt frontálisan ütközött két zsúfolt személyvonat.  A szerencsétlenségben 18-an vesztették életüket, 125-en megsebesültek.

2010. február 16., 17:542010. február 16., 17:54

2010. február 16., 17:552010. február 16., 17:55

Galéria
Kedden még folytatódott a romok eltakarítása a katasztrófa helyszínén, és délelőtt még mindig nem zárták ki esetleges újabb áldozatok lehetőségét – írja az MTI. A karambolt – továbbra sem bizonyított – feltételezések szerint a tilos jelzés figyelmen kívül hagyása okozta. Ez utóbbi pontos okát a remények szerint a fekete doboz adatai és a szóbeli tanúvallomások alapján sikerül majd megállapítani.

A hallei Belgium harmadik legsúlyosabb vasúti balesete volt, az országban huszonöt éve nem történt ennyi emberéletet követelő vonat-szerencsétlenség. A katasztrófa ráadásul kevesebb mint három héttel azután következett be, hogy Liege-ben felrobbant egy lakóépület, és 14-en meghaltak. A keddi belga sajtó elsősorban a vasúti közlekedés biztonságáról cikkezett, annak hiányosságait kutatva.

Az országban a vasútvonalak többségét már felszerelték olyan rendszerrel, amely tilos jelzésre automatikusan megállítja a vonatokat, azonban még nem minden mozdonyt láttak el a rendszerhez kapcsolódni képes berendezéssel. Kedden az ország több városában sztrájkba léptek a mozdonyvezetők, tiltakozva a rossz munkakörülmények ellen. A szakszervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy a belga vasútnál munkaerőhiány van, és túlterheltek, agyonhajszoltak mind a mozdonyvezetők, mind a biztonsági alkalmazottak. Továbbra sem közlekedett Brüsszel és Párizs között a Thalys, illetve Brüsszel és London között az Eurostar szupervonat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés