
A politikai válság kirobbanása óta, amikor is a szociáldemokratrák felbontották a demokrata-liberálisokkal kötött szövetséget, az államfő immár harmadik alkalommal javasol miniszterelnököt. A sors iróniája, hogy csütörtökön éppen azt az Emil Bocot látná kormányfőként, akinek kabinetjét a parlament már megbuktatta.
2009. december 17., 12:252009. december 17., 12:25
2010. január 06., 14:152010. január 06., 14:15
Traian Băsescu a szerdai parlamenti pártok és csoportokkal folytatott egyeztetések után úgy véli, hogy bizonyos pártok (PSD és PNL – a szerk.) nem tudtak még kilépni az államelnöki választások kampányából. Emiatt a jelenlegi politikai helyzetet is mérlegelve a legnagyobb parlamenti párt a PD-L javaslatát karolta fel. Azt gondolja ugyanis, hogy Boc ideiglenes kormányfőként is helyt állt, sőt napok óta tárgyalást folytat a Nemzetközi Valutalap (IMF), az Európai Bizottság pénzügyi intézménye, valamint a Világban képviselőivel.
„Továbbiakban a kormányalakítás az ő és a szövetséges RMDSZ, valamint a parlamenti csoportok feladata, én csak azon miniszterek szempontjából egyeztetek vele, akik egyben a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tagjai lesznek” – emelte ki az államfő.
Az elnök a délelőtt tartott sajtótájékoztatóján azt is megjegyezte, hogy megbízottja rengeteg feladatot kell teljesítsen, hisz egy olyan kabinetet kell összeállítson, melyet a parlament elfogad. Év végéig össze kell állítani a 2010-es költségvetést, melyet január első napjaiban érvénybe kell léptetni, hisz január utolsó hetében érkezik az IMF küldöttsége Romániába. Remélhetőleg az ország február elején megkaphatja a körülbelül 2,3 milliárd eurót kitevő harmadik hitelrészletet.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.