Tömegével érkeznek a határsértők Magyarországra

Tömegével érkeznek a határsértők a Tisza árterében Magyarországra Szeged közelében, sokan a sűrű aljnövényzettel benőtt erdőben próbálnak meg elrejtőzni a rendőrök elől – tapasztalta az MTI tudósítója kedden a helyszínen.

Hírösszefoglaló

2015. június 23., 16:482015. június 23., 16:48

Egy 21 esztendős szíriai férfi, aki csaknem negyven társával – köztük gyerekekkel és idősekkel – bújt meg az erdő mélyén, azt mondta, Németországba szeretne eljutni. Azért kerüli a rendőröket, mert nem szeretné, ha rögzítenék az ujjlenyomatát. Egy másik, kicsit idősebb férfi arról beszélt, hogy a terror elől menekültek el hazájukból, de nem akarnak Magyarországon maradni, a céljuk Nyugat-Európa.

A Tisza ártere Szeged és az országhatár között helyenként több mint ötszáz méter széles, és néhány ösvénytől eltekintve szinte járhatatlan. A rendőrök itt gyűjtik össze a határsértőket, akik a vajdasági Martonos irányából érkeznek meg a zöldhatárra, majd lépnek magyar területre.

Az erdőben rejtőzködők többsége, ha rendőrrel találkozik, önként kimegy a töltéshez, ahol mikrobuszba ültetik, majd a szegedi medencés kikötőhöz viszik őket, ahonnan busszal a röszkei átkelő melletti bérelt hangárba kerülnek. Ott idegenrendészeti eljárás indul ellenük vagy menedékkérelmet nyújtanak be.

Kedd reggel az ártér és a kikötő között folyamatosan ingáztak a rendőrségi mikrobuszok. Néhányan, ha egyenruhás közeledik, megpróbálnak elszaladni, de olyan is akadt, aki azt mondta, akár napokig is az erdőben marad, végül azonban a járőröknek sikerült meggyőzniük őt is.

Az elmúlt napokban a Csongrád megyei rendőrök több embert is elfogtak, akik az ártér vagy a kikötő közeléből kisbuszokkal próbálták a határsértőket az ország belsejébe vagy Ausztriába juttatni. Ellenük jogellenes tartózkodás elősegítésének vétsége vagy embercsempészet bűntette miatt indul eljárás.

Nem bír egyedül a menekültekkel Szerbia

A hivatalos adatok szerint az év eleje óta 31 500 migráns haladt át Szerbián, és ez a szám csak növekedni fog – közölte Nebojsa Sztefanovics szerb belügyminiszter hétfőn Belgrádban. Kiemelte, hogy pénteken még valamivel több, mint 28 ezer migránsról tudtak, számuk csak az elmúlt hétvége alatt 3 ezerrel nőtt, és „ez a hullám a jövőben növekedni fog\".

Hozzátette: a szír–török határon több millióan várnak arra, hogy elindulhassanak az Európai Unió tagországai felé. Megismételte korábbi kijelentését, miszerint nem a szerb–magyar határon vannak a legnagyobb problémák, hanem Macedóniában, amely Görögországgal és Bulgáriával is határos, és éppen ezen a két országon keresztül érkezik a legtöbb észak-afrikai és közel-keleti menekült.

Eközben kiderült: több mint hatszáz migránst mentett meg a Földközi-tengeren hétfőn egy norvég hajó, amely egy európai uniós tengeri műveletben vesz részt a térségben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés