
Fotó: Bartos Lóránt
Az erdélyi magyarság nem fogja hagyni, hogy mesterséges határokkal megváltoztassák a területi-etnikai arányokat – jelentette ki Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
2011. június 22., 18:352011. június 22., 18:35
2011. július 08., 13:142011. július 08., 13:14
Tőkéssel az Academia Caţavencu című román hetilap közölt interjút szerdai számában. A Tőkés László sajtóirodája által az MTI bukaresti irodájához eljuttatott teljes változat szerint az EP alelnöke elmondta: a romániai magyarság legutóbb 1968-ban, az akkori megyésítéskor élt át hasonlót. Akkor ugyanis az organikus regionális fejlesztés elvével ellentétesen mesterségesen alkottak meg olyan megyéket, mint Bihar, Szatmár, Szilágy és Maros – mondta Tőkés.
Tőkés úgy fogalmazott, hogy a Traian Băsescu államfő és a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) által javasolt nyolc óriásmegye több a soknál, még Nicolae Ceauşescu volt román kommunista diktátornak sem volt mersze szétverni Székelyföldet, vagyis Hargita és Kovászna megyét. Kifejtette: „Ha én moldvai, bánsági, erdélyi román vagy oltyán (Dél-Románia egyik történelmi régiójának a lakosa) volnék, komolyan megsértődnék azon, hogy a területi-adminisztratív újjászervezés kapcsán egyfolytában csak a magyarokról szól a fáma, mintha Romániában csak a magyaroknak lenne regionális identitásuk”.
Az EP alelnöke szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ördögi körbe került. Senki nem kényszerítette arra, hogy egy válságkormány csapdájában vergődjön anélkül, hogy rendelkezne a magyar közösség közismert céljainak a megoldására nyilvános és átlátható garanciákkal.
Tőkés a június elején Romániában nagy politikai vitát gerjesztő brüsszeli székelyföldi iroda megnyitásáról elmondta: valamennyi romániai történelmi régiónak nyitnia kellene hasonló irodát Brüsszelben.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!