
Képünk illusztráció
Fotó: Borbély Fanni
Több mint ötezer hivatásos katonát alkalmaz a védelmi minisztérium. A szaktárca tájékoztatása szerint a toborzással kapcsolatos részletekről a lakóhely szerinti információs irodáknál, illetve a katonai egységeknél lehet tájékozódni – írja az Agerpres hírügynökség.
2024. február 14., 08:412024. február 14., 08:41
2024. február 14., 09:292024. február 14., 09:29
A katonai állások iránt érdeklődők jelentkezését február 12-től március 1-jéig fogadják, a válogatás február 19. és március 4. között zajlik. Az orvosi vizsgálatokra február 28. és március 8. között kerül sor, a jelentkezési dossziékat pedig március 22-ig kell véglegesíteni.
A jelentkezőknek 18 és 45 év közöttieknek kell lenniük,
román állampolgársággal, illetve – legalább hat hónapja – romániai lakhellyel kell rendelkezniük,
ezek mellett feltétel a minimum a 10 osztály elvégzése is.
Elvárás ugyanakkor a büntetlen előélet,
illetve hogy a jelentkező ne legyen valamely politikai szervezet, párt tagja.
A speciális munkakörök betöltéséhez szükség van még a B, illetve C kategóriás járművezetői engedélyre.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!