
Fotó: Veres Nándor
Több mint ötezer rendőr távozott a rendszerből, mondta az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban Bogdan Despescu, a Román Rendőrség főfelügyelője.
2016. október 16., 20:272016. október 16., 20:27
A főfelügyelő szerint 2016-ban különösen sokan távoztak a Román Rendőrség szolgálatából, „több mint 5 ezer rendőrünk ment el”, mondta, hozzátéve, hogy sokan nyugdíjba vonultak közülük, de olyanok is vannak, akik a versenyszférába igazoltak át, anyagi megfontolásokból.
A legnagyobb rendőrhiány a falvakon van, a vidéki rendőrőrsökre 1900 helyet hirdettek meg, ebből 1727-et foglalhattak el a jelentkezők. „Több mint 26 ezer jelentkező volt, de kemény szelekciónak vetettük alá őket” – magyarázta a főfelügyelő. Az újonnan alkalmazott rendőrök rövidesen, a kiképzésük után munkába is állhatnak.
A közrend, közlekedésrendészet és szállítás terén 2303 rendőri állást hirdettek meg, ezekre 14 ezer pályázó jelentkezett. Pszichológiai, orvosi vizsgálatnak fogják alávetni őket, felmérik sportteljesítményüket, majd következik az elméleti vizsga.
Ezen kívül a rendőrségnek számos, más oktatási területről érkező szakértőre – pénzügyi és IT szakemberre, vegyészre, erdészre, mérnökre stb – van szüksége, tette hozzá Despescu. Számukra 300-nál is több helyet hirdetnek meg a közeljövőben.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!