Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Évente több mint 6500 lakástüzet jegyeznek Romániában; a 2018-as adatok szerint a lakástüzekben érintett 650 személy közül 250-en életüket vesztették – derül ki a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) hétfői tájékoztatásából.
2019. augusztus 12., 19:192019. augusztus 12., 19:19
2019. augusztus 12., 19:222019. augusztus 12., 19:22
Az IGSU statisztikái értelmében az ilyen tűzeseteket
A legtöbb esetben a figyelmetlenség és gondatlanság idézi elő a lakástüzet – jegyzi meg a főfelügyelőség az Agerpres tudósítása szerint.
A közlemény rámutat, 2012 óta az IGSU az E-ON vállalattal partnerségben több tájékoztató és tudatosító kampányt folytatott arról, hogy milyen veszélyeknek és kockázatoknak teszik ki magukat az állampolgárok az energiaforrások nem megfelelő használata esetén, 2016-ban pedig közös kampány keretében hívták fel a figyelmet a lakásokba telepíthető tűzjelző berendezések fontosságára.
Az IGSU és az E-ON közös akcióiban több mint 5,8 millió személy vett részt, ezek mintegy fele gyerek volt – számolnak be még a közleményben.
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
„Nincs terve” Donald Trump amerikai elnöknek arra, hogy a közeljövőben találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – adta hírül kedd este a BBC a Fehér Ház egyik tisztviselőjére hivatkozva.
Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.
Egy hirtelen és heves tornádó söpört végig hétfőn több, Párizstól északra fekvő településen, és felborított három darut, amelyek egy fiatal munkás halálát okozták, négy embert pedig súlyosan megsebesítettek a hatóságok szerint.
Oroszország eddig nem kérte Romániától, hogy Vlagyimir Putyin budapesti csúcstalálkozóra utazásakor nyissa meg légterét az orosz elnök számára – jelentette ki hétfőn Brüsszelben a külügyminiszter.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
A háború adja át a helyét a békének! – hangoztatta XIV. Leó pápa vasárnap a Szent Péter téren, ahol hét új szentet avatott, közöttük Venezuela, illetve Pápua Új-Guinea első szentjét.
Beperelte az Európai Bizottságot a román állami gázipari vállalat, a Romgaz – írta az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Oroszország és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozó előkészületeiről – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal pénteken Moszkvában.
Donald Trump szerint két héten belül létrejöhet a találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Budapesten. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt csütörtökön.
szóljon hozzá!