Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A becslések szerint több mint 65 ezer tanuló van abban a helyzetben, hogy esetleg nem zárják le tanulmányi eredményeiket az első félévre – jelentette ki csütörtökön Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
2021. január 28., 19:302021. január 28., 19:30
„A legutóbbi jelentések arra mutatnak, hogy a becslések, – hangsúlyozom, becslések – szerint több mint 65 ezer tanulónál áll fenn annak kockázata, hogy nem zárják le tanulmányi eredményeiket az első félévre.
Ugyanakkor van mintegy 280 ezer diák, aki jelezte, hogy nincs eszköze, amellyel csatlakozhatna a digitális tanításhoz, vagy nincs hozzáférése az internethez” – fejtette ki Cîmpeanu a Mentsétek meg a Gyerekeket Egyesület által szervezett Hogyan kezdjük az iskolát? című kerekasztal beszélgetésen az Agerpres tudósítása szerint.
A miniszter szerint ez a 280 ezer diák azt követően nyilatkozta ezt, miután 2020 áprilisában további 230 ezer jelentette, hogy nincs számítástechnikai eszköze vagy internet hozzáférése. Ezt követően az oktatási tárca beszerzett 250 ezer táblagépet, és ezzel meg kellett volna oldódnia a problémának, főként, mert a helyi önkormányzatok is szereztek be számítástechnikai eszközöket.
Ezt a helyzetet ellenőrizni kellene – szögezte le a miniszter, aki szerint az egyik magyarázat az lenne, hogy az első szakaszban azok is azt nyilatkozták, hogy van számítástechnikai eszközük, akik testvérekként többen osztoztak egy ilyen eszközön a háztartásban, vagy a szüleikét számolták be. A másik magyarázat pedig az lenne, hogy azoknak egy része, akiknek volt ugyan eszközük, kért táblagépet a miért ne legyen egy pluszban meggondolás alapján.
Az oktatási minisztérium február 4-én 60 ezer laptopot kap a ROSE projekt keretében, és folyamatban vannak a beszerzési eljárások kamerák és interaktív táblák vásárlására is – számolt be még Cîmpeanu.
A miniszter elismételte, hogy ő továbbra is az iskolák megnyitása,
A kerekasztal beszélgetésen iskolaigazgatók, tanárok, a Tanulók Országos Tanácsának képviselői, egészségügyi szakemberek és helyi önkormányzati képviselők vettek részt.
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként – az elfogás körülményeiről sajtótájékoztatón számoltak be a hatóságok és Utah állam vezetői helyi idő szerint pénteken reggel.
Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben – közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.
A Charlie Kirk amerikai konzervatív influencer életét kioltó potenciális elkövetőről tett közzé fotókat a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Mint ismert, a 31 éves fiatalembert Orem városban, egy egyetemi eseményen lőtte le az elkövető.
Továbbra is keresik a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét, az előzőleg őrizetbe vett személyt elengedték a hatóságok Utah államban – közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója washingtoni idő szerint szerdán késő este.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
Idén is korábban lesz a karácsony Venezuelában – jelentette be hétfőn Nicolas Maduro elnök, és elrendelte, hogy a világszerte decemberben tartandó szent ünnep Venezuelában október 1-jén kezdődjön.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.
Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.
szóljon hozzá!