
Képünk illusztráció
Fotó: Székelyhon
Az idei első félévben több mint 770 ezer forgalmi engedélyt és csaknem 512 000 vezetői engedélyt állítottak ki a gépjárműbejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó igazgatóság alintézményei, hozzávetőlegesen 5 százalékkal többet a tavalyi első hat hónapban jegyzettnél – közölte hétfőn a belügyminisztérium.
2023. augusztus 14., 17:332023. augusztus 14., 17:33
2023. augusztus 14., 18:022023. augusztus 14., 18:02
A vizsgált időszakban 108 694 járművet vontak ki forgalomból (2,21 százalékkal többet, mint tavaly), a kiállított ideiglenes forgalmi engedélyek száma pedig a 2022-ben regisztrált 220 380-ról 232 368-ra nőtt – ismerteti az Agerpres.
2023 első felében 1 617 387 rendszámtáblát bocsátottak ki a hatóságok, 69 579-cel többet, mint egy évvel korábban – közölte a belügy.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!