
Robbanás történt Isztambul Sultanahmet negyedének egyik terén kedden délelőtt – számoltak be a hírügynökségek.
2016. január 12., 14:192016. január 12., 14:19
2016. január 12., 15:342016. január 12., 15:34
A Kék mecset közelében levő központi téren történt robbanásban a metropolisz kormányzósága szerint legalább tízen életüket vesztették, tizenöten pedig megsebesültek. A merényletet a török nagyváros egyik kedvelt turisztikai központjánál, a Sultanahmet térnél követték el. A helyi média jelentései szerint az áldozatok között német és norvég turisták is vannak. A történelmi negyed a város szívében helyezkedik el, és általában turistákkal van tele.
Recep Tayyip Erdogan elnök kedden délután közölte: a merénylő szír állampolgár volt. Ahmet Davutoglu török miniszterelnök rendkívüli tanácskozást hívott össze. Az ülésen részt vett Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes, Efkan Ala belügyminiszter, Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter és a titkosszolgálat több magas rangú képviselője is.
A kormányfő utasítására a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.Nem ez volt az első súlyos merénylet Isztambulban az elmúlt időszakban: októberben száznál is többen meghaltak, amikor merénylők egy olyan béketüntetés” gyülekezőhelyén robbantottak, amelynek résztvevői az ország délkeleti részén a török állam és kurd fegyveresek között zajló konfliktus ellen terveztek tiltakozni.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.