
Fotó: Barabás Ákos
Spontán tiltakozásba kezdtek hétfő reggel országszerte a pénzügyi igazgatóságok alkalmazottai. Az egységes bértörvény tervezetével elégedetlenek, amelynek értelmében 20 százalékkal csökkenne a bérük – számol be az Agerpres.
2017. május 15., 12:302017. május 15., 12:30
„A közalkalmazottak országos szakszervezete tájékoztatja a nyilvánosságot a pénzügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézményekben kitört spontán tiltakozásról, amelyet az indokol, hogy az egységes bértörvény tervezete 20 százalékos bércsökkenést irányoz elő az állami alkalmazottak számára. Ugyanakkor megjegyezzük, hogy a törvénytervezet súlyosan sérti Románia Alkotmányát azáltal, hogy nem tartja be az alkotmánybíróság 2016/794-es döntését, amely előírja, hogy a kormánynak és a parlamentnek szavatolnia kell az ugyanazon munkaköri csoporthoz tartozó közalkalmazottak béregyenlőségét, függetlenül attól, hogy melyik intézmény alkalmazásában állnak” – írja a közalkalmazottak országos szakszervezetének közleményében.
Az idézett forrás szerint
A szakszervezetisek ugyanakkor kérik a 35-ös cikkely eltörlését is, amely az alkalmazottak tisztség szerinti újrabeosztását írja elő, arra hivatkozva, hogy versenyvizsgával foglalták el tisztségeiket, ugyanakkor kérik annak a cikkelynek az eltörlését is, amely szerint az állások felmérése után megszabnának egy alapfizetést.
A szakszervezetisek követelik továbbá, hogy
A szakszervezet figyelmeztet, hogy amennyiben a politikusok nem kezelik „kellő komolysággal és felelősséggel” az egységes bértörvény tervezetét, fennáll a veszélye, hogy a tiltakozások a teljes közigazgatási szférára kiterjedjenek.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!