Ezt csinálja a Jobbik december 1-je alkalmából Udvarhelyen

A Jobbik azzal vádolja Romániát, hogy elnyomja a területén élő nemzeti közösségeket, ezért az ellenzéki párt több erdélyi városban is molinóval emlékezteti az országot a 98 évvel ezelőtti gyulafehérvári határozatra.

MTI

2016. november 30., 19:182016. november 30., 19:18

Szávay István, a párt országgyűlési képviselője szerdai, Románia budapesti nagykövetsége előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az 1918. december 1-jén tett ígéretek máig beváltatlanok. Kifejtette, a népgyűlés akkor kimondta az erdélyi területek Nagy-Romániához csatlakozását, ezzel együtt viszont széles körű jogokat ígért a nemzetiségeknek, köztük az 1,7 milliós magyarságnak.

A jobbikos politikus a határozat tartalmát idézve szóvá tette, hogy vegzálják a magyar iskolákat és az egyetemet is a magyar állam finanszírozza, akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a román korrupcióellenes ügyészség pedig „koholt vádak alapján hajtóvadászatot indított a magyarság politikai vezetői ellen”. Hozzátette, azokat pedig, akik felemelik szavukat az autonómia mellett, terrorvádakkal letartóztatják.

Szávay István szerint a felekezeti szabadság sem valósult meg, gátolják az egyházi javak visszaszolgáltatását, és a moldvai csángóknál nincs anyanyelvű mise sem. Kiemelte azt is, hogy a határozat a nemzetiségek számarányában képviseleti jogot ígért a törvényhozásban és az ország kormányzásában.

A Jobbik képviselője felemelte szavát Avram Iancu, a 1848-as román felkelés vezetőjének nemzeti hőssé nyilvánítása ellen, azt pedig Magyarországgal szembeni provokációként értékelte, hogy visszakerült a bukaresti diadalívre Budapest neve, s az alatt csütörtökön a román hadsereg katonái átmasíroznak.

Azt is közölte, szimpatizánsaik Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és a háromszéki Baróton is jelen vannak, és arra kérik Romániát, hogy békében és ne másodrendű állampolgárként élhessenek szülőföldjükön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés