
Fotó: Thomas Campean
A következő napokban is marad a hőség, az Országos Meteorológiai Intézet (ANM) figyelmeztetése szerint pénteken, a hegyvidéket leszámítva, az ország nagy részében érvényben marad a sárga színű hőségriadó. Helyenként viharok is képződhetnek a hegyekben, valamint az ország északi és északnyugati részén.
2015. július 23., 22:082015. július 23., 22:08
Az ország nyugati megyéiben csütörtökön forgalomkorlátozást vezettek be, ahol másodfokú hőségriadó volt érvényben. Csütörtökön este nyolc óráig nem közlekedhettek a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók Szatmár, Bihar, Arad, Temes, Krassó-Szörény és Mehedinţi megye országútjain, autópályáin.
Az intézkedést az országos útügyi vállalat rendelte el, amely így akarja kímélni a rongálódástól az útburkolatot. A vállalat közölte, hogy az intézkedés nem vonatkozik a személyeket, élő állatokat, romlandó termékeket, üzemanyagot, valamint vizet szállító járművekre, illetve egyéb sürgősségi esetekre. A hat nyugat-romániai megyében tegnap másodfokú, narancssárga színű hőségriadó volt érvényben. A hőmérséklet árnyékban elérte a 38–39 Celsius-fokot.
Az ország többi részén első fokú, sárga jelzésű hőségriadó volt érvényben a fekete-tenger-parti Konstanca, Tulcea, valamint Kovászna megye kivételével, ahol nem volt riasztás. Az ország nagy részén a hőmérséklet 35–37 Celsius-fok körül alakult, és a levegő páratartalma is elérte a kritikus szintet.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!