
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Krumpli-, illetve fokhagymatermesztőknek nyújtanak támogatást, döntött csütörtöki ülésén a kormány. A krumpli esetében 200 euró, míg a fokhagyma esetében 3000 euró hektáronkénti támogatásra jogosultak a gazdák – jelentette be a kabinet ülésének elején a mezőgazdasági miniszter.
2023. május 04., 17:262023. május 04., 17:26
Petre Daea rámutatott, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb fokhagyma és krumpli termett Romániában, az elmúlt években „állandósított és megfelelő összegű” de minimis támogatásnak köszönhetően azonban
– ismerteti az Agerpres.
A kormány csütörtöki ülésének napirendjén szereplő egyik határozat értelmében 2023-ban hektáronként 3000 eurós de minimis támogatásban részesülhetnek a fokhagymatermesztők.
Ahhoz, hogy megkapják a támogatást, az igénylőknek legalább 3 ezer négyzetméteres területen kell fokhagymát termeszteniük, és hektáronként legalább 3 ezer kg-os termést kell elérniük.
„Örülök, hogy ismét tudjuk támogatni a krumpli- és fokhagymatermesztőket. Az RMDSZ elkötelezetten küzd azért, hogy a gazdák megfelelő támogatásban részesüljenek, másrészt fontosnak tartjuk, hogy az embereknek legyen lehetőségük arra, hogy a lehető legtöbb helyben megtermelt termény kerüljön az asztalukra.
– nyilatkozta a döntés kapcsán Barabási Antal Szabolcs, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium RMDSZ-es államtitkára.
A támogatási kérések benyújtási határideje a krumplitermesztők számára május 19-e, illetve a fokhagymatermesztők számára május 31-e, ezeket a megyei Mezőgazdasági Hivataloknál kell leadni. A kéréseket a termelői igazolással rendelkező magánvállalkozók, családi vállalkozások, jogi személyek tehetik le.
A krumpli esetében azok a gazdák jogosultak támogatásra, akik legalább 0,3 hektáron termelnek burgonyát, hektáronként legalább 15 tonna termésük van, amelyből legalább 6 tonnát értékesítenek 2023. november 17-ig. A fokhagyma esetében azok a gazdák jogosultak támogatásra, akik legalább 0,3 hektáron termelnek fokhagymát, és akik legalább 3000 kg-t termesztenek hektáronként, amelyet 2023. június 1 – november 21. között kell értékesíteniük.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
szóljon hozzá!