
Közös kongresszuson hagyta jóvá szombaton a Nemzeti Liberális párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) a két alakulat jövendő fúzióját, valamint az új párt alapszabályát.
2014. július 27., 18:582014. július 27., 18:58
A tényleges összeolvadás ugyanakkor csak a 2016-os parlamenti választások után történik meg, addig PNL-PDL Keresztényliberális Szövetségként, közös jelöltet támogatva indulnak el a novemberi államfőválasztáson. A közös államfőjelölt nevét augusztus 5-én hozzák nyilvánosságra, miután a felmérések alapján eldől: a PNL jelöltjének, Klaus Johannis pártelnöknek, vagy a PDL által támogatott Cătălin Predoiu volt igazságügy-miniszternek nagyobb a támogatottsága. Az már korábban eldőlt egyébként, hogy az új párt a Nemzeti Liberális párt nevét viszi tovább, székhelyéül pedig a PDL jelenlegi székhelye szolgál majd.
A kongresszuson összesen 2245 küldött vett részt. Az elfogadott szövetségesi megállapodás értelmében a PNL-PDL Keresztényliberális Szövetség közös jelölttel és közös programmal vág neki az államfőválasztásnak. Választási jelképük a két párt jelképeiből áll össze, amely fölött a Keresztényliberális Szövetség román rövidítése, az ACL olvasható.
A szombati napon összesen három párt tartott külön-külön, majd közösen kongresszust, ugyanis a Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök által vezetett Polgári Erő (FC) nevű kispárt beolvadt a PDL-be. Ezt követően a PDL és a PNL elfogadta külön-külön tartott kongresszusán az ACL létrehozásának alapját képező együttműködési megállapodást, valamint a két párt összeolvadásáról szóló statútumot és politikai programot. A PDL és a PNL közös kongresszusán a küldöttek egyhangúlag szavazták meg a fúziót.
Nemzeti Liberális Párt (PNL) nevet viselő új párt a tervek szerint 2017 január 1-je után tartja meg első belső választását, addig az ACL-nek két társelnöke lesz, és valamennyi megyei szervezetet is két elnök vezeti.
Klaus Johannis kijelentette: az új párt feladata az, hogy liberális fejlődési alapon korszerűbbé tegye az országot, ehhez pedig az szükséges, hogy megnyerje az államfőválasztást, és tíz évig kormányozhasson.
Úgy vélte, az államfőnek mediátori, bírói szerepe kell hogy legyen, ami nem jelenti azt, hogy nem foglal határozottan állást a jogállamiság elvének megsértése esetén
Vasile Blaga, a PDL elnöke elmondta: a két párt közötti együttműködés abból a felismerésből fakadt, hogy a jobboldalnak ki kell egyensúlyoznia a román belpolitikában az erőviszonyokat, hiszen csak akkor tudják felvenni a harcot a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett baloldallal, ha összefognak. Blaga rámutatott, az ACL-hez hasonló jobboldali szövetségek már korábban is léteztek, de ezek soha nem olvadtak össze, ezért történelmi pillanatnak nevezte az új párt megalakulásáról szombaton született elvi döntést.
A szövetség vezető testületét paritásos alapon adja a két párt, mindkét részről hatan kapnak helyet benne. A PNL-t Klaus Iohannis, Teodor Atanasiu, Sorin Frunzăverde, Ludovic Orban, Marian Petrache és Eduard Hellvig, a PDL-t pedig Vasile Blaga pártelnök, Gheorghe Flutur, Cătălin Predoiu, Gheorghe Falcă, George Scripcaru és Mircea Hava képviseli majd a testületben.
Vasile Blaga, a PDl elnöke még a kongresszus előtt, pénteken elmondta: hétfőtől mindkét párt székházait „átbrandelik”, és a szövetség neve jelenik meg a homlokzatokon.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!