
Nem valószínű, hogy közönséges tévedésből cserélte le a román elnöki hivatal Klaus Johannis államelnöknek azt az üzenetét, amely a kisebbségi kérdésre vonatkozó megállapításokat tartalmazott – véli Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
2015. április 27., 17:492015. április 27., 17:49
Az SZNT elnöke hétfőn kiadott közleményében felidézte, hogy Johannisnak az RMDSZ április 17–18-i kongresszusához intézett üzenete két változatban jelent meg, hiszen egyféle szöveget olvasott fel Johannis tanácsadója a kongresszuson, és egy másik szöveg jelent meg később az elnöki hivatal honlapján.
Ez utóbbi tartalmazott egy olyan részt, amely a nemzeti kisebbségekre vonatkozott, és a Romániában élő nemzeti kisebbségek jogainak hiányosságairól szólt. Később ezt az változatot törölték az elnöki hivatal honlapjáról, és az került fel, amelyet az elnöki tanácsadó olvasott fel az RMDSZ-kongresszuson, és nem tartalmaz semmilyen kitételt a kisebbségek helyzetéről. Az elnöki hivatal utólag kiadott egy harmadik közleményt is, amelyben pontosította, hogy a tanácsadó által tolmácsolt üzenet tekinthető az egyedüli hivatalos változatnak.
Izsák Balázs szerint nem hihető, hogy az elnök beleegyezése nélkül valaki közzé mert tenni az elnöki hivatal honlapján olyan üzenetet, amelynek megállapításai „teljes mértékben igazak, csak éppen nincsenek összhangban a román hatóságok hivatalos dogmájával, miszerint a kisebbségi kérdést példaértékűen megoldották Romániában”.
Az SZNT elnöke szerint ez igen komoly kérdést vet fel: azt, hogy ki vezeti Romániát, ki vagy kik olyan erősek, hogy rá tudják kényszeríteni az ország elnökét egy üzenet lecserélésére, vállalva azt, hogy nevetségesnek tűnjön az egész világ szemében. „Úgy gondoljuk, hogy ez olyan kérdés, amelynek nem csak a romániai magyarságot kell aggasztania” – olvasható a közleményben.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!