Megalakult a Székely Nemzeti Tanács javaslata alapján indítandó európai polgári kezdeményezés polgári bizottsága – derül ki az SZNT vasárnapi közleményéből. Mint rámutatnak, megvan a testület megalakításához szükséges hét, különböző országból származó tagja: eddig hét tagállamból – Ausztria, Hollandia, Magyarország, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia – van nyolc tag, de további egy ország és két személy támogatására számítanak.
2013. május 05., 18:522013. május 05., 18:52
Mint ismeretes, a 2011/211-es számú EU rendelet értelmében a szervezőknek olyan polgári bizottságot kell létrehozniuk, amely legalább hét olyan személyből áll, akik legalább hét különböző tagállamban rendelkeznek lakóhellyel.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs kifejtette, hogy ezzel egy olyan európai szintű mozgalmat indítanak útjára a nemzeti régiók védelmében, amely túlmutat az európai polgári kezdeményezésen.
„A nyelvi, kulturális, nemzeti sajátosságokkal jellemezhető régióknak egymás törekvéseit kölcsönösen támogatniuk kell, hogy érvényre juthasson a területeiken élő népek, közösségek akarata. Ehhez együttműködésre van szükség, egymás kölcsönös megismerésére, és létre kell hozni európai szinten az együttműködés intézményi keretét” – hangsúlyozta Izsák Balázs.
Az európai polgári kezdeményezés lényege egyébként, hogy egy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat. Az aláírásgyűjtést azt követően lehet elindítani, hogy az EB megállapítja: az Unió jogkörébe tartozik a jogalkotás az adott kérdésben. Az EMNT és az EMNP közösen, az RMDSZ és az SZNT önállóan próbál élni a lehetőséggel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!