
Szinte mindenből hiány van Nepálban, ivóvízből, fekvőhelyből, sátrakból és tisztálkodó szerekből egyaránt – mondta Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi mentőcsapatának vezetője a nepáli fővárosból, Katmanduból telefonon az M1 csatornának.
2015. április 29., 20:112015. április 29., 20:11
A Richter-skála szerinti 7,8 erősségű szombati földrengés az elmúlt több mint 80 év legpusztítóbb földmozgása volt a himalájai országban, több mint ötezer ember életét követelte, és több mint tízezren sérültek meg.
Az ENSZ becslései szerint a 28 milliós Nepál mintegy nyolcmillió lakosát érintette a katasztrófa. Pavelcze elmondta, hogy Katmandunak mintegy 20 százalékát érintette a katasztrófa, ahol lassan befejeződik a mentés. A fő problémát az okozza, hogy külső területekre, illetve az ország egyéb pontjaira nem jutnak el a mentők, ugyanis az utak gyakorlatilag megsemmisültek a földrengésben, és a hatóságok ezért a városban tartják a mentőcsapatokat – tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy a szeretetszolgálat jelképes örökbefogadási programot indított az árván maradt gyerekek ellátására. Ennek keretében egy-egy család havi 3 ezer forinttal járulhat hozzá egy gyerek ellátásához. Úgy vélekedett: fel kell készülniük arra, hogy több hónapig az országban kell maradniuk, így a szeretetszolgálat munkatársai közvetlenül az „örökbefogadott” gyermekekhez juttatják el az adományokat – mondta Pavelcze László.
Gaál Miklós fotós, aki a helyszínen végigfényképezte a katasztrófa pillanatait, az M1 csatornának Bhaktapurban szerzett tapasztalatairól beszámolva azt mondta, egyik pillanatról a másikra egy hatalmas rengést érzett és elveszítette az egyensúlyát. Az emberek a földre estek, illetve a földre vetették magukat, az épületek pedig kártyavárként omlottak össze.
A Mount Everest alaptáborában rekedt Török Zsolt aradi hegymászó, akinek a szombati földrengést követő lavina a sátrát és a teljes felszerelését elsodorta – közölte szerdán Török román hegymászótársainak a Facebook-bejegyzései alapján a Maszol.ro.
Marius Iliescu bejegyzése szerint Török Zsoltnak csak a rajta lévő ruhái maradtak meg, és a hegymászó még mindig az alaptáborban van. Brit és ausztrál szeizmológusok szerint néhány méterrel délebbre tolta a földet Katmandu alatt a szombati földrengés, a Mount Everest magassága azonban ugyanakkora maradt. A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy az elmozdulás elég nagy volt-e ahhoz, hogy változtatni kelljen a világ legpontosabb térképein.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!