A magyarországi Gyöngyöspata képviselő-testülete kedden határozatot fogadott el, miszerint a polgármesteri hivatal homlokzatára a magyar zászló mellett az egységes nemzet részét képező székely nemzeti közösség zászlaját is kitűzik.
2013. január 30., 17:472013. január 30., 17:47
Fila László jegyző a döntés kapcsán elmondta, a határozat nemcsak a székelyek, hanem minden Kárpát-medencei magyar közösség melletti kiállásról szól, akiknek jogszerű önrendelkezési törekvéseit, szimbólumainak használatát korlátozzák. Az ügy előzménye, hogy Budapest XXII. kerületi önkormányzata hétfőn arra szólította föl a magyarországi településeket, hogy hivatalaikra tűzzék ki a székely zászlót.
Szabolcs Attila fideszes polgármester és Németh Zoltán, Budafok-Budatétény fideszes parlamenti képviselője a lépést azzal indokolták, hogy szolidaritást kívánnak vállalni a pénzbírsággal fenyegetett székelyföldi önkormányzatokkal. Tavaly év végén ugyanis Hargita és Kovászna megye prefektusai megtiltották, hogy a románon kívül más zászló jelenhessen meg a polgármesteri hivatalok épületein. Ettől csak ünnepnapokon (pl. március 15-én) lehet eltérni.
A XXII. kerületi önkormányzat felhívást intézett a többi magyarországi településhez, arra kérve őket, vállaljanak szolidaritást a székelyföldi polgármesterekkel és valamennyi erdélyi magyarral, hogy érezzék, nemcsak paragrafusokban él a nemzeti összetartozás. A budafoki önkormányzat sajtóosztálya közölte: jelenleg még nincs kitűzve a polgármesteri hivatal épületére a zászló, ezt február 5-én hivatalos ünnepségen teszik meg. Az ünnepségre a tervek szerint olyan polgármestereket akarnak meghívni, akik mindhárom erdélyi magyar pártot képviselik, az RMDSZ-t, a Magyar Polgári Pártot, illetve az Erdélyi Magyar Néppártot.
Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere szerdán kifejtette, pártja eddig is támogatott minden olyan kormánypárti kezdeményezést, amely nemzeti érdeket szolgált, és így fognak tenni a jövőben is. „Ez egy pártokon felül álló kezdeményezés, ami nemes ügyet szolgál, ezért arra szólítunk fel minden nemzetben gondolkozó önkormányzatot, hogy minél szélesebb körben hirdessék a tollal megrajzolt határokon átívelő magyar-magyar testvériséget” – fogalmazott a település vezetője. Gyöngyöspata a magyarországi települések közül elsőként szerdán délelőtt tűzte ki a székely lobogót.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
szóljon hozzá!