
Fotó: Veres Nándor
Néhány munkatárssal kezdheti meg működését a Nemzetstratégiai Intézet 2013 januárjában, a különböző feladatok függvényében pedig bővülhet a létszám – nyilatkozta Budapesten Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, aki kedden kapott felkérést Orbán Viktor miniszterelnöktől a kormány háttérintézményének számító intézet megalapítására és vezetésére.
2012. október 10., 18:302012. október 10., 18:30
2012. október 10., 18:312012. október 10., 18:31
„Az a dolgunk, hogy mélyre ássunk, mérjük fel objektívan a magyarság állapotát, felhasználva és rendszerezve az eddig felhalmozott ismereteket, hogy legyen egy olyan leltár, amelynek alapján akár tudományos alapon meg lehet tervezni a magyar jövőt” – közölte Szász Jenő. A Nemzetstratégiai Intézet fő kutatási területeit sorolva megemlítette az oktatásügyet, az egészségügyet, a közigazgatást és a gazdaságot, mint amelyeket a világ magyarságára figyelve, a Kárpát-medencére kiterjesztve kívánnak vizsgálni, a témakörökre vonatkozó stratégiákat és akcióterveket készíteni. „Ez útmutató és kapaszkodó tud majd lenni a döntéshozóknak az elkövetkező időszakban” – tette hozzá a politikus.
Szász Jenő hangsúlyozta, hogy „a nemzet egyetlen egység, nincs külön határon túli és magyarországi magyar ügy, hanem csak egy magyar ügy van”. Ezt jelzi az is, hogy a Nemzetstratégiai Intézet – megfogalmazása szerint – „két lábon” fog állni, központja Budapesten lesz, a fiókintézete pedig a Székelyföldön. Arra a kérdésre, hogy pártelnöki tisztségével össze tudja-e majd egyeztetni a Nemzetstratégiai Intézet vezetését, Szász azt válaszolta, hogy a két tisztség között nincs összeférhetetlenség, de új feladata egész embert kíván. Ezért olyan munkatársat kell majd találni az MPP-ben, aki a párt közvetlen vezetésével fog foglalatoskodni az elkövetkező időszakban. A politikus hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar közösség hasznára válik új feladata, amellyel az eddigi, Erdélyben folytatott munkájánál tágabb kitekintésben, a világ és a Kárpát-medence magyarságával is foglalkozik majd.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!