
Az országos állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság 37 ezer, szalmonellával fertőzött csirkét talált egy farmon, az állatokat levágták, húsukat megsemmisítették.
2013. március 10., 19:362013. március 10., 19:36
A hatóság hét végi közlése szerint a farmot csak akkor nyitják meg újból, amikor már nem áll fenn a fertőzés veszélye. A szalmonellavírus az egyik legelterjedtebb, amely ha élelmiszerbe, majd onnan az emberi szervezetbe kerül, hányingert, gyomorfájást, hasmenést okoz. A bukaresti hatóságok az utóbbi időben szigorították az élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket azt követően, hogy Nagy-Britanniában februárban kitört a lóhúsbotrány, majd Szerbiában az aflatoxinos tejbotrány.
Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter csütörtökön bejelentette, hogy Magyarországról származó aflatoxinos tejet vontak be és semmisítettek meg, de nem közöltek egyéb részleteket, így nem tudni milyen cég forgalmazta a penészgombával fertőzött terméket.
Mihai Turcanu, az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság elnöke elmondta: az üzletek polcain található áruk biztonságosak, azokat nyugodtan fogyaszthatja a lakosság. Rámutatott: nem kívánják nyilvánosságra hozni a különböző fertőzött állatokat vagy élelmiszereket befogadó feldolgozó, illetve forgalmazó egységek nevét, mert el akarják kerülni, hogy indokolatlan pánikot keltsenek a lakosság körében, és egyedi esetek miatt jelentős kárt szenvedjen el az élelmiszeripar.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!