Szabadlábra kerülhet Tóásó Előd

Nézze meg videónkat!

Lukács Csaba a világ szinte minden veszélyes helyén megfordult már. Emlékszem, még a kilencvenes években indultak el Zenglitzky Zoltánnal – mint annak idején Körössy Csoma Sándor az őshaza irányába –, hogy Indiában és Nepálban készítsenek filmet egy Magar nevű kasztról, akiknek kopjafaszerű fejfáik kísértetiesen hasonlítanak a mi kopjafáinkra.

A Duna televízió nagy sikerrel vetítette a  Magarok: kaszt vagy etnikum? című filmet, melyet a székelyudvarhelyi művelődési házban is bemutattak ünnepélyes körülmények között, zsúfolt ház előtt.

Mostanra már több mint nyolcvan országban járt, és praktikus okokból keresett egy olyan szervezetet, amely segítségével be lehet jutni olyan országokba is, ahol az újságírót nem látják szívesen. Így lett a Baptista Szeretetszolgálat önkéntese. Ez a kapcsolat kényszerházasságnak indult, de szerelem lett belőle. Segítenek és megbíznak egymásban. Ha a szeretetszolgálat vezetője úgy dönt, hogy az ügy, amin épp dolgoznak, nem publikus, akkor hiába nagy hír az, amit zabálna a média, ilyenkor nem tájékoztathat minket. De van, amikor nagyon fontos a nyilvánosság. Legutóbb Tóásó Előd bolíviai peréről tudósított, ahová elsősorban segíteni ment. Erőt és reményt adni egy másik sóvidéki fiúnak, aki szerinte ártatlan és mindent megtesz, hogy ezt hírül is adja a világnak:

„A bíró is kimondta, hogy nincs elegendő bizonyíték a vád emeléséhez. Én meg vagyok győződve, hogy Előd ártatlan. De azt is gondolom, hogy a hülyeség alapvető emberi jog. Egy példázattal tudnám érzékeltetni: ismerjük, hogy vannak olyan magyar turisták, akik eljönnek Erdélybe, és itt a Székelyföldön, egy kocsmai asztalnál néhány sör mellett, itteni barátaikkal hangosan arról gondolkodnak, hogy Erdélyt hogyan lehetne visszacsatolni Magyarországhoz. Ez most hülyeség, de erre semmiképp nem lehet az a válasz, hogy este a kommandósok berontanak a panzióba, a turisták felét lelövik és felét évekre, vádemelés nélkül bezárják egy olyan börtönbe, ahol nem adnak enni a raboknak.”

Lukács Csaba tudatosan csak egy kézipoggyásszal érkezett Bolíviába, mert félt attól, hogy a feladott csomagban könnyen elrejthetnének rosszakarók egy kis „fehér port”, és akkor Előd mellett egy szomszédos cellában tisztázhatná magát évekig. Elismeri, hogy néha paranoiás félelmei is vannak, de a kíváncsisága mindig erősebb. Abban a hotelben aludt, ahol Rózsa Florest és Magyarosi Árpádot lelőtték. Éjjel megnézte az esemény helyszínét, az üres, felújítás alatt lévő szobát, aztán nehezen elaludt volna, amikor erőszakosan ütni kezdte valaki az ajtót. Hirtelen menekülésre gondolt, kiugrani az ablakon, amikor mégis úgy döntött, kinyitja az ajtót, mert beüthetik, és esetleg előtte belőnek. Valósággal megkönnyebbült, amikor az ajtó előtt egy részeg vendéget talált, aki erőszakosan bizonygatta, hogy márpedig ő lakik abban a szobában. Csaba most bizakodóbb a szovátai fiú ügyében, de azért aggódik is: „Azt nem tudom még elképzelni, hogy rövidesen kimondanák Toásó Előd ártatlanságát. Keresni fogják továbbra is a bizonyítékokat, de én attól is félek, hogy abban a börtönben. ahol ő van, napi rendszerességgel vannak sajnálatos események. Öt boliviánóért (1,20 lej) lehet vásárolni egy gramm kokaint. A rabok jelentős része kokainfüggő. Elég az, hogy megvonják az adagot néhány rabtól néhány napig, és amikor már bármit megtenne a kokainért, akkor kérnek egy szívességet: meg kell oldani egy apró problémát.

Amikor először voltam ott, akkor egy nyolcszoros gyilkos a szemünk láttára péppé verte rabtársa arcát egy biciklilánccal, azért mert az nem tanúsított kellő tiszteletet iránta. Ez egy olyan börtön, hogy lakbért kell fizetni, ahol ugyan van ezerdolláros cella is kábeltelevízióval, internettel annak, aki ezt megengedheti magának. Volt egy olyan élményem is, amit alig hittem el: a volt bolíviai elnök fia, aki drogfüggő és mindene van a börtönben, 600 watton bömböltette Nagy Ferótól a Felkelő nap háza magyar változatát. Előd beadta neki, hogy ez tulajdonképpen egy magyar népdal csak az amerikaiak ellopták.

Bolívia nem ad enni a raboknak, mert azt mondják, ők eljátszották a társadalom felé az esélyt, hogy a társadalom eltartsa őket, ezért a rokonoknak. ismerősöknek kell bevinni az élelmet és a használati cikkeket. Akinek nincs senkije, az a többi rab kegyelemkenyerén élhet. La Pazban sikerült találnunk egy olyan magyar nőt, aki hetente bejár Elődhöz, de Cochabambába ezt nem lehetett megoldani és ott éhezett volna, ha naponta nem látogatom meg.\"

Csaba Húsvétkor itthon járt meglátogatni idős édesapját, barátait, ekkor számolt be bolíviai útjáról a Székelyhon számára.