
Fotó: Barabás Ákos
A Sanitas Szakszervezeti Szövetség sürgeti a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalások megkezdését, lévén, hogy az érvényben lévő szerződés év végén lejár – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Marius Sepi, a szövetség alelnöke.
2016. november 29., 20:092016. november 29., 20:09
„Az érvényben lévő szerződés december 31-én lejár, és azt kockáztatjuk, hogy 231 ezer egészségügyi alkalmazott kollektív munkaszerződés nélkül marad. Folytatjuk a tiltakozást” – nyilatkozta Marius Sepi.
A Sanitas Szakszervezeti Szövetség tagjai kedden két órán át sztrájkőrséget álltak az egészségügyi minisztérium épülete előtt amiatt, hogy nem kezdődtek el az ágazati kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalások.
A Sanitas közleménye szerint december 6-án folytatják a tiltakozást.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!