
Fotó: Both Ildikó
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult az Erdélyi Református Egyházkerület a bírósági ítélettel visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium épülete ügyében – közölte Kató Béla, az egyházkerület püspöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón.
2015. május 21., 15:592015. május 21., 15:59
Az MTI beszámolója szerint a püspök nem tartotta örömtelinek, hogy az egyháznak Románia ellen kell egy Románián kívüli bírósághoz folyamodnia jogorvoslatért, de hozzátette, nem maradt más lehetőségük a Székely Mikó Református Kollégium ingatlanai tulajdonjogának a rendezésére.
Amint Veress Emőd egyetemi docens, a strasbourgi periratot összeállító jogászcsoport tagja elmondta, a beadványban azt próbálták bizonyítani, hogy a patinás iskolaépület a visszaszolgáltatás után tisztességtelen eljárás útján került újra az állam tulajdonába, valamint azt, hogy a román állam megsértette az egyház tulajdonhoz való jogát.
Példaként hozta fel a tisztességtelen eljárásra, hogy a visszaszolgáltatást érvénytelenítő büntetőjogi perben a bíróság nem vette figyelembe, hogy az ingatlan tulajdonjogát korábban egy polgári perben már jogerős bírósági ítélet tisztázta. Úgy vélte, az is a tisztességtelen eljárást támasztja alá, hogy a bírósági ítélet Sepsiszentgyörgy önkormányzatát annak ellenére tette az ingatlan tulajdonosává, hogy az önkormányzat a per során nyomatékosította, nem tart igényt az ingatlanra.
Veress Emőd a tulajdonjog megsértését azzal bizonyította, hogy az 1948-as államosítási rendeletben az állam rögzítette, a református egyháztól vette el az ingatlant. „A román államnak megfelelt a református egyház, amikor el kellett venni, de nem felelt már meg, amikor vissza kellett adni az ingatlant” – jelentette ki a jogász. Hozzátette, hogy a perirat összeállításába levéltári kutatókat is bevontak, az ügy jogi képviseletével pedig egy – a strasbourgi esetjogot jobban ismerő – francia ügyvédi irodát bíztak meg.
Veress Emőd szerint az egyházat azáltal is sérelem érte, hogy a ploiești-i táblabíróság egy büntetőperben, mintegy mellékesen döntött a tulajdonjogról, anélkül, hogy annak a részleteit megvizsgálta volna.
Hozzátette, a perirat elkészítése során alaposan megvizsgálták, hogy miért szerepelt a 19. század végi telekkönyvben az ingatlan tulajdonosaként az „Ev. Ref. Székely Mikó Kollégium” bejegyzés, és miért nem a református egyház. Kijelentette, a telekkönyvi bejegyzés azt a célt szolgálta, hogy rögzítse az épület rendeltetését, mely az egyházat is kötelezte a rendeltetésszerű használatra.
A jogász szerint azt remélik, hogy a strasbourgi bíróság megállapítja, a Mikó-ügyben sérültek az alapvető jogok, és ezután új bírósági eljárás indulhat el Romániában az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében.
A ploiești-i táblabíróság 2014 novemberében jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő testület három tagjára.
Amint arról beszámoltunk, a ploieşti-i táblabíróság döntése felháborodást váltott ki a magyar politikai szervezetek és a történelmi magyar egyházak körében.
Kató Béla a történtek után felajánlotta lemondását, ám az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári rendkívüli közgyűlésén egyhangúlag megerősítették tisztségében a püspököt, aki ezután kijelentette, azért volt szükség a szavazásra, „mert háborúra készülünk, és a háborúban a tábornoknak tudnia kell, hogy milyen hadsereg áll mögötte”.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!