Hirdetés
Hirdetés

Sokan maradtak jogosítvány nélkül január elsején

Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Több mint 300 gépjárművezetői engedélyt vont be a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt a rendőrség az év első napján – tájékoztatta hétfőn az Agerpres hírügynökséget a belügyminisztérium.

Székelyhon

2023. január 02., 12:412023. január 02., 12:41

2023. január 02., 12:412023. január 02., 12:41

A belügy közleménye szerint az elmúlt 24 órában a közlekedési rendőrök 306 gépjárművezetői jogosítványt és 74 forgalmi engedélyt vontak be. A rendőrök és a csendőrök 2969 kihágást állapítottak meg, melyekért összesen 1,4 millió lejt meghaladó bírságot róttak ki.

Vasárnap 5374 bevetésük volt a belügyi szerveknek, 3555 esetben a közbiztonság és a közrend védelmében volt szükség a beavatkozásukra, 1819 esetben vészhelyzet miatt riasztották őket.

Hirdetés

A rendőrség 919 feltételezett bűncselekmény ügyében indított vizsgálatot, 19 százalékuk esetében hivatalból. Egy nap alatt 10 személyt vettek őrizetbe, öt gyanúsítottat azonosítottak két bűncselekmény ügyében, elfogtak kilenc országosan vagy nemzetközileg körözött személyt. A rendőrök és a csendőrök 164 személyt értek tetten bűncselekmények elkövetése közben.

A katonai tűzoltók 1506 esetben nyújtottak sürgősségi egészségügyi ellátást, 128 tűzesethez riasztották őket, műszaki mentésre nyolc esetben volt szükség. Az elmúlt 24 órában a tűzoltók 16 személyt mentettek meg küldetéseik során.

A belügyi szervek helikopterei kilenc személyt mentettek ki küldetéseik során.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán
2026. június 09., kedd

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára

Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára
2026. június 09., kedd

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd

További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd
Hirdetés
2026. június 03., szerda

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút

Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút
2026. június 02., kedd

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni

Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni
2026. június 02., kedd

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”

Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”
Hirdetés
2026. május 30., szombat

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”

Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”
2026. május 21., csütörtök

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól

Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól
2026. május 21., csütörtök

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében

A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében
Hirdetés