
Hét erdélyi városban lép színpadra szerdától május 19-ig, azaz jövő keddig a Magyar Állami Népi Együttes. A turné keretében a budapesti tánctársulat a Szarvasének és a Magyar rapszódia című előadásokat mutatja be.
2015. május 12., 20:252015. május 12., 20:25
2015. május 12., 20:272015. május 12., 20:27
Az erdélyi turné állomásai Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Gyergyóditró, Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár és Nagyvárad.
„A Magyar Állami Népi Együttes számára kiemelt fontossággal bír az Erdélyben való bemutatkozás, a lehetőségekhez mérten több produkcióval is turnéztak Erdélyben az elmúlt 20 évben. Idén sikerült újra forrást teremteni a vendégjátékok megszervezésére, így május 13–19. között Sepsiszentgyörgytől Nagyváradig összesen hét városban lépnek színpadra” – olvasható a turné társszervezője, a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Alapítvány közleményében.
A Szarvasének című táncszínházi előadás alkotóit az egyetemes kultúrtörténet ősi szimbóluma, a szarvas ihlette.
„A szarvas elhullatott és újranövelt agancsa maga az örök megújulás, az előadás a mitikus emlékek felidézése közben egyszerre vallomás a keresésről, a mindenkor változó emberi állapotról, a vágyakról, a férfi és a nő metamorfózisairól, az elme és a szív fordulópontjairól, a köztes létről, az időtlenségről” – ismertetik a produkciót az alkotók.
Az előadás rendező-koreográfusa Mihályi Gábor, zeneszerzője Kelemen László. A produkció május 13-án Sepsiszentgyörgyön, 17-én Marosvásárhelyen, 18-án Kolozsváron, 19-én pedig Nagyváradon lesz látható. A Magyar rapszódia című előadással május 14-én Székelyudvarhelyen, 15-én Gyergyóditróban, 16-án pedig Csíkszeredában lép színpadra a társulat.
A rapszódiának mint műfajnak jellemzője a zaklatottság, az érzelmek, gondolatok szenvedélyes hullámzása, a kifejezés szabadsága. Az előadás a műfaj legfontosabb jegyeit magába építve, a tradícióra támaszkodva, abból inspirálódva hoz létre egy sajátos és egyedi táncrapszódiát. „Egymást dinamikusan váltó képekben tűnik fel a magyarság paraszti hagyományainak kavargó sokszínűsége: a férfitáncok akrobatikussága, a lánytáncok lírája, a páros táncok virtuozitása.
A népzenei kultúra legszebb dallamai hol tánckíséretként, hol bravúros szólóként, hol fergeteges zenekari játékként jelennek meg” – olvasható az ismertetőben. A produkciót 2013-ban három hónapos, 63 állomásos turné keretében mutatták be Amerikában. A részletes program és jegyinformációk a www.hte.ro oldalon találhatók meg.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
szóljon hozzá!