Saul fia: az eszköztelenség örvénye

Az Indiewire című amerikai online filmszaklap egyik, a helyszínen tartózkodó forrása úgy nyilatkozott a bejelentést követő pillanatokról, hogy „kis fújolás, mérsékelt taps, egyértelmű csalódás” volt tapasztalható a teremben. Molnár Levente szerint azonban így is „szívstopp pillanat volt, nagy öröm.” Pion István a néhány nappal korábbi sajtóvetítésről kijövő újságírók reakcióit tartotta fontosnak feleleveníteni. „Rengeteg kolléga várt a kijáratnál, akik első kézből szerettek volna értesülni a filmről alkotott első benyomásokról. A kijövő újságírók azonban szinte kivétel nélkül azt mondták, egyelőre nem tudnak nyilatkozni, annyira a látottak hatása alatt vannak” – fogalmazott.

A Magyar Nemzet újságírója, Pion István a film egyik amatőr szereplője, Katz, egy jiddisül beszélő osztrák zsidó sonderkommandós alakjának megfogalmazója. Egy készülő lágerlázadás egyik szervezőjeként igyekszik lefényképezni az elégetésre váró holttesteket, amikor találkozik a fiát tetemét felfedező, méltó eltemetésére készülő Saullal. Gyakorlatilag találkozása a rabbit kereső apával indítja el a film cselekményét, amelynek megfilmesítési módja jelentette mindenekelőtt azt a különlegességet, amely révén a Saul már az első vetítést követően a favoritok közé emelkedett.

„A minden egyebet kizáró, a nézőt teljes mértékben beszippantó szűk látásmód olyan mértékben érvényesül, hogy a film elkészítésében való részvételem ellenére a 2300 ülőhelyes moziteremben sem tudtam egyébre figyelni, mint Saul tarkójára, az ő útját figyelni.” Pion szerint a kézi kamera, a 35 milliméteres filmes technika 21. századi alkalmazása teljes mértékben az önmagában tragikus környezetet, történetet érvényesíti, amelyben nincsenek manírok, könnyek, vádlók és vádlottak, csak a helyzet ábrázolása fontos.

A teljes írás az Erdélyi Napló május 28-i 21. lapszámában olvasható.