Románia továbbra is eredménytelen a korrupció elleni küzdelemben – állítja az EU

Továbbra sem tud felmutatni elég eredményt a korrupció elleni küzdelemben Románia és Bulgária – állapította meg országjelentésében az Európai Bizottság.

2010. március 23., 16:532010. március 23., 16:53

Galéria
Az EU-hoz legutóbb (2007-ben) csatlakozott két országot évente kétszer górcső alá veszi a brüsszeli végrehajtó testület, elsősorban az igazságügy helyzete, a korrupció és a szervezett bűnözés szempontjából. A most ismertetett elemzés szerint Bulgária továbbra is adós e területen az érzékelhető eredményekkel. Romániáról azt írta a bizottság, hogy nagyobb erőfeszítéseket kell tennie a büntető és a polgári eljárásjog korszerűsítése érdekében – tudósít az MTI.

\"Románia nem volt képes fenntartani a 2009 közepén bevezetett reform lendületét. Az igazságügyi reform területén csak korlátozott eredmények mutathatók fel, miközben nincs érzékelhető javulás az igazságügy helyzetében a humán erőforrásokat illetően\" – olvasható a brüsszeli bizottság dokumentumában. Az uniós értékelők felhívták a figyelmet arra, hogy az előző év második felének választási időszaka miatt késést szenvedett a polgári és büntető eljárási törvénykönyv parlamenti megvitatása.

Bulgáriát illetően a bizottság megállapította: az ország az elmúlt fél évben számos olyan fontos kezdeményezést tett, amely reformszándékra utal, e kezdeményezések azonban érdemben csak akkor értékelhetők, ha konkrét eredményekhez vezetnek. A jelentés szerint Bulgáriában az igazságszolgáltatási rendszer továbbra is gyengén teljesít a magas hivatali szinten jelentkező korrupció, illetve a szervezett bűnözés felderítésében, üldözésében és megbüntetésében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán
2026. június 09., kedd

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára

Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára
2026. június 09., kedd

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd

További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd
Hirdetés
2026. június 03., szerda

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút

Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút
2026. június 02., kedd

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni

Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni
2026. június 02., kedd

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”

Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”
Hirdetés
2026. május 30., szombat

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”

Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”
2026. május 21., csütörtök

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól

Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól
2026. május 21., csütörtök

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében

A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében
Hirdetés