Elhidegülő szomszédi viszony

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A magyar Külügyminisztérium bekérette Románia budapesti nagykövetét, miután a tárca szerint Bukarest magyarázat nélkül elutasította, hogy magyar konzulátus nyílhasson Nagyváradon és Marosvásárhelyen.

Rostás Szabolcs

2014. július 03., 14:312014. július 03., 14:31

2014. július 03., 20:242014. július 03., 20:24

Minden bizonnyal az amúgy is hűvös román-magyar kapcsolatok további elhidegüléséhez vezet Bukarest váratlan döntése, miszerint nem hagyja jóvá két magyar diplomáciai képviselet létrehozását Erdélyben. Nagy Anna, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője csütörtökön az MTI-n keresztül jelentette be, hogy Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország több mint egy éve benyújtott igényét, miszerint Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson. A magyar kormány tavaly áprilisban kezdeményezte a két konzuli iroda alapítását a román kormánynál, az országban a bukaresti nagykövetség, illetve konzulátus mellett jelenleg Csíkszeredában és Kolozsváron működik magyar főkonzulátus. Nagy Anna úgy nyilatkozott: értetlenül állnak az elutasítás előtt, részben azért, mert a román fél semmilyen érdemi magyarázatot nem fűzött ahhoz, továbbá azért is, mert Magyarország soha nem korlátozta más ország ilyen irányú szándékát. A szóvivő szerint a rendkívüli csalódottságot fokozza, hogy kezdetben nem ilyen hozzáállást tapasztaltak: Titus Corlăţean román külügyminiszter az új magyar kormány felállása után kifejezetten pozitívan nyilatkozott a magyar-román kapcsolatok építéséről. A szóvivő hozzátette, bíznak abban, hogy a román külügyminiszter kezdeti pozitív hozzáállása valóban őszinte volt, és ő nem tud erről „az érthetetlen és egyébként az európai gyakorlattal is teljesen szembemenő\" döntésről.

Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter szerint a román fél döntése hatással lesz a két ország kapcsolatára. A tárca bekérette Románia budapesti nagykövetét. „Különösen azért vagyok én személy szerint is meglepve és csalódott, mert a román külügyminiszter az elmúlt hetekben többször is kifejezte, hogy milyen szívesen hívna meg engem Bukarestbe és szívesen tárgyalna velem a magyar kapcsolatok javításáról, illetve jó színvonalon tartásáról. Úgy gondolom, hogy ez a tett élesen szemben áll a korábbi mondataival, és hogy valamilyen magyarázatot találjunk erre, bekérettük a budapesti román nagykövetet, és további felvilágosítást várunk tőle az ügyben” – nyilatkozta a tárcavezető a Hír Tv-nek.

A csütörtöki bejelentést követően a Krónika napilap a bukaresti külügyminisztériumhoz fordult, amely az írásban elküldött kérdésekre válaszolva meglepetésének adott hangot Budapest ama állítással kapcsolatban, hogy magyarázat nélkül utasította volna el a kérést. A román tárca közölte, megindokolták a konzuli irodák megnyitásának elutasítását, amikor szerdán audiencián fogadták Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövetet. „A konzuli kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezmény alapján Romániának szuverén joga, hogy ne fogadja el egy állam konzuli képviseletének bővítését a területén. A román fél a kérés alapos elemzése után hozta meg ez irányú döntését, figyelembe véve azt is, hogy Magyarország már most jelentős konzuli képviselettel rendelkezik Romániában, továbbá hogy az államközi kapcsolatok terén érvényt kell szerezni a kölcsönösség és az arányosság elvének” – szerepel a román minisztérium által a Krónikának elküldött állásfoglalásban. A közlemény szerint Románia továbbra is a Magyarországgal ápolt kapcsolatok és a jószomszédi viszony konszolidálásában érdekelt a két ország közötti stratégiai partnerség jegyében.

Bukarest válasza viszont abban sántít, hogy miközben sokallja a meglévő magyar külképviseletek számát, a külhoni románoknak nyújtott állampolgárság apropóján is bővítette saját diplomáciai képviseleteinek számát. A Moldovai Köztársaságban például a chişinăui nagykövetségen kívül Románia főkonzulátust működtet Cahulon és Bălţi-ben, tovább nemrég nyitott konzuli irodát Ungheniben. Magyarországon – ahol a románság lélekszáma húszezerre tehető – a budapesti nagykövetségen kívül Gyulán és Szegeden működik főkonzulátus.

Egyébként a Magyar Közlöny tavaly április 23-i számában jelent meg az Orbán-kormány döntése, miszerint hat új külképviseletet nyit, közöttük Marosvásárhelyen és Nagyváradon konzuli irodát. Mindkét képviselet esetében a szükséges kiküldötti és helyi alkalmazotti létszámot, valamint a kiadásokat már a magyar külügy 2013-as költségvetése tartalmazta. Németh Zsolt volt külügyi államtitkár idén januárban azt valószínűsítette, hogy várhatóan az áprilisi országgyűlési választások után nyílik meg a tervezett két iroda, hozzátéve: mindkét település nagyon fontos mind nemzetpolitikai, mind gazdasági szempontból. A marosvásárhelyi külképviselet a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozott volna, Maros és Szeben megyéből álló kerülettel, míg a nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári főkonzulátushoz, Bihar és Arad megyékre kiterjesztett kerülettel.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés