Román áldozatokat szedtek az ukrajnai harcok

Három civil vesztette életét, és öten sérültek meg csütörtökre virradóra Donyeckben az ukrán fegyveres erők és a szeparatisták között dúló harcokban – közölte a kelet-ukrajnai város vezetése.

Krónika

2014. augusztus 07., 22:172014. augusztus 07., 22:17

 

A megyei egészségügyi hatóság közben arról adott hírt, hogy tüzérségi támadás ért egy kórházat Donyeck központjában, aminek következtében egy ember meghalt, ketten pedig megsebesültek. A harcok napközben sem szűntek meg Donyeckben, heves tűzharc bontakozott ki az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi épületénél.

Hivatalos adatok szerint az elmúlt 24 órában az ukrán fegyveres erők hét katonája vesztette életét, és 15 sebesült meg a Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadműveletben. Az ukrajnai román nyelvű média jelentése szerint román nemzetiségű áldozatai is vannak a harcoknak, cernăuţi-i beszámolók szerint a halottak száma tizenhétre rúg. A donyecki városvezetés arra kérte a lakókat, hogy hagyják el az utcákat, és vonuljanak biztonságos helyre.

A helybeliek a város több kerületéből jelezték, hogy időről időre robbanások zaja, nehéztüzérségi fegyverek lövései és gépfegyversorozatok hallatszanak. A városvezetés szerint Donyeck élelmiszer-ellátása kielégítő, a tömegközlekedési eszközök is menetrend szerint járnak.

A harcok sújtotta másik kelet-ukrajnai megyeközpontból, Luhanszkból viszont azt jelentették, hogy gondok vannak a település élelmiszer-ellátásával, a boltok nagy része zárva tart. Az utcákon tálcákról árulják a kenyeret, az árusítóhelyek előtt hosszú sorok kígyóznak. A városi tanács közlése szerint a helyzet kritikus, és napról napra egyre rosszabbá válik a településen, ahol két hete nincs áram- és vezetékes vízszolgáltatás.

Kijev újfent azt állítja, hogy orosz területről ismét aknavetőkkel, Grad rakéta-sorozatvetőkkel, tarackágyúkkal és lőfegyverekkel lőttek át a Luhanszk megyében állomásozó ukrán katonákra és határőrökre. Az ukrán vezetés szerint a szakadárok továbbra is kapnak Oroszországból katonai járműveket és fegyvereket, valamint erősítésükre újabb zsoldosok érkeznek.

Közben Washington szerint növekszik a veszélye annak, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát, a NATO pedig aggodalmának adott hangot amiatt, hogy információi alapján Oroszország 20 ezer katonát vonultatott fel az ukrán határon.

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter újságíróknak nyilatkozva azt mondta, egyetért Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter helyzetértékelésével, amely szerint az orosz csapatok fokozódó aktivitása Ukrajna keleti határainál növeli az invázió veszélyét. Hangsúlyozta, az orosz hadsereg tevékenysége az ukrán határ térségében csak még inkább elmérgesíti az ukrán válságot. (Az orosz vezetés hétfőn jelentette be, hogy a következő napokban nagyszabású hadgyakorlatot tart az ukrán határ térségében).

A NATO arra figyelmeztetett: attól lehet tartani, hogy Moszkva humanitárius vagy békefenntartási megfontolásokra hivatkozva csapatokat akar küldeni Ukrajna keleti részébe. Kijev máris jelezte, hogy nyílt agressziónak fogja tekinteni azt, ha bármilyen orosz békefenntartó alakulatot Ukrajna területére irányítanának. Az orosz védelmi tárca a figyelmeztetésre reagálva közölte, hogy az észak-atlanti szervezet adatai tévesek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés